A mentális fájdalomról őszintén

A mentális fájdalomról őszintén
Mindenkinek más a viszonya a fájdalmával, legyen szó fizikai, vagy mentális fájdalomról. Lehet, első látásra, hogy más a viszonyunk a fizikai és a mentális fájdalmunkhoz, de ha alaposabban megnézzük, akkor a reakcióink nagyon is megegyeznek, sőt a fájdalom feldolgozása is nagyon hasonlóan történik mindkét esetben.

Egy érzelmi fájdalom, egy stressz által kiváltott fájdalom, vagy egy elmeminta által okozott fájdalom, vagy akár egy fizikai fájdalom az sosem jön jókor. Általában váratlanul érkezik, és a zsigeri reakciónk többnyire, hogy már megint mit keres itt, vagy, hogy ez még nem volt, mi ez az undorító, kellemetlen érzés. A legtöbbször azonnal megkapja a figyelmünket és elkezdjük kutatni a fájdalom kialakulásának az okát, és napokat, akár heteket töltünk el azzal, hogy megpróbáljunk értelmes magyarázatot, vagy okot találni arra, hogy miért történik ez velünk, vagy akár, miért ez a fájdalom most a sorsunk.

A fájdalommal és a vele érkező kisebb, vagy nagyobb szenvedéssel együtt megjelennek azok a gondolatok is, hogy meddig fog ez így maradni, és mikor megy majd tovább a fájdalom. Elkezdünk kalkulálni, hogy szerintünk meddig leszünk ebben az állapotban, egyáltalán lesz-e ez valaha jobb, vagy beragadunk ebbe az állapotba. Ez utóbbi is egy nagyon sokszor előforduló gondolatsor. Mikor lesz már vége, kérdezzük magunktól, mert szeretnénk a fájdalomtól, a kellemetlenségtől minél gyorsabban megszabadulni. Nagyon sok megküzdési stratégiával találkoztam, és bátran állíthatom, hogy nagyjából egyik sem vezetett sikerre, mert pont, a fájdalommal szembeni ellenállásunkat erősítette, így már a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve. Mert aminek ellenállunk, az fennmarad.

A nonduális tanítók iránymutatásai nagyon sokat segítettek nekem az utamon, ezért szeretném most veletek is megosztani az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, hogy mi az, ami fáj a fájdalom esetében, és mi az, amit ne tegyünk, vagy mi az, amit tegyünk, hogy ne végig a szenvedés legyen velünk a fájdalom során, hanem valami teljesen más is megérkezzen idővel. Egyfajta megbékélés, értés, elfogadás. Nézzük!

1. Ne álljunk ellen annak, ami már van.

Ha most fájdalom van, akkor ne álljunk neki ellen, ne akarjunk megszabadulni tőle. Ez nem jelenti azt, hogy ne akarjunk változtatni a helyzetünkön, de a mindenkori pillanatnak ne álljunk ellen. Ha ez nagyon nehezen megy, és nagyon nehezen fogadjuk el a fájdalom jelenlétét, akkor legalább engedjük meg magunknak, hogy ez történjen velünk. Legalább ne vitatkozzunk azzal, ami van, hiszen azon már úgysem tudunk változtatni. Ami van, az van, a legjobb, amit tehetünk, ha megadjuk magunkat annak, ami van. Ugyanis, ha az ellenkezőjét tesszük, és folyamatosan azt keressük, hogy ez miért velünk történik, és „én mennyire utálom magam” most ebben a helyzetben, azzal csak egy hatalmas harcot folytatunk a fájdalommal, magunkkal, vagyis az elménkkel és ezzel csak felerősítjük magunkban azt az érzést, hogy mennyire kényelmetlen ez a mostani helyzet, ami további szenvedést fog okozni.

2. Ne akarjunk megszabadulni a fájdalomtól.

Nem a mi dolgunk eldönteni, hogy a fájdalom meddig lesz veled, nyugodtan levehetjük ezt a felelősséget magunkról. Nincs is ilyen tudás, és nem is fogjuk tudni, mert az, hogy ez az információ létezik, ez csak a fejünkben született meg, mert azt gondoljuk, hogy ha ezt tudjuk, akkor elkezdtük kontrollálni a folyamatot. Ez az elménknek az egyik zsákutcája, aki folyamatosan azt akarja elhitetni velünk, hogy amiről tudásunk van, azt kontrollálni fogjuk tudni, de ez egyáltalán nincsen így. A fájdalom akkor fog távozni, amikor távozni akar, és ez nem azt jelenti, hogy nem tehetünk azért, hogy enyhítsük a fájdalmunkat, vagy akár megszüntessük a fájdalmunkat, de ne akarjunk mindenáron megszabadulni tőle, mert abban a pillanatban, hogy meg akarunk szabadulni tőle, elutasítjuk, ő addig ott lesz, amíg mi ezt akarjuk. Tehát, teljesen rendben van, hogy enyhíteni szeretnénk a fájdalmunkat, de ne azért tegyük, mert utáljuk, és meg akarunk szabadulni tőle. Kvázi azt mondjuk, hogy „velem lehetsz, amíg szeretnél velem lenni, de azért teszek, hogy segítsem azt a folyamatot”, hogy magától ki tudjon pörögni az életedből.

3. Elfogadás.

Próbáljunk meg megbarátkozni vele, próbáljuk meg átölelni, próbáljuk meg megérteni a jelenlétét. Próbáljuk meg bevonni egy kis szeretettel, ezzel nem eltoljuk magunktól, hanem elindultunk azon az úton, hogy elfogadjuk a jelenlétét. És az elfogadás az nem fejben, hanem szívben történik, ez nagyon fontos.

4. Engedjük el a kontrollt.

Nem kell tudnunk, hogy mi az oka a fájdalomnak, nem kell tudni, hogy miért velünk történik, és nem kell tudni, hogy meddig lesz velünk a fájdalom. Minden úgy fog történni, ahogy annak történnie kell. Ha bármilyen szinten a folyamatba úgy akarunk beavatkozni, hogy megszabaduljunk a kényelmetlen érzéstől, annál inkább csak felerősítjük a jelenlétét. Minden úgy fog történni, ahogy annak történnie kell. És ez nem azt jelenti, hogy nem teszünk a gyógyulásunkért, csak nincs bennünk vágyakozás (akarom), sem elutasítás (nem akarom), vagyis nincs bennünk semmi, amivel kontrollálni szeretnénk a folyamatot.

5. Forduljunk a fájdalom felé.

Ne meneküljünk a fájdalom elől. Üdvözöljük, köszöntsük, akár beszélgessünk vele. Kérdezzük meg, hogy miért érkezett, és hogy mire szeretne tanítani. Ne meneküljünk a fájdalom elől, hanem forduljunk felé. Egészen addig, amíg menekülünk előle, addig jönni fog utánunk, mert bármennyire is furcsán hangzik, szeretne mondani valamit, és szeretné, ha valamit most átéreznénk, hogy valamit jobban értsünk.

6. Érezzük át a fájdalmat minden porcikánkkal. A megadás. A megengedés.

Üljünk bele a fájdalmunkba, engedjük meg, hogy jelen legyen, és engedjük meg, hogy tegye a dolgát. Engedjünk meg neki mindent, amit tenni szeretne velünk, ne álljunk ellen. Sőt, egészen olyan szinten engedjünk meg neki mindent, hogy tehet velünk bármit, mi akkor is itt leszünk, és égünk benne. Adjuk meg magunkat a fájdalomnak. Ha a stratégiánk az, hogy elfutunk előle, mindig utánunk fog jönni, ha az, hogy eltereljük a figyelmünket másra, akkor újra, meg újra fel fog bukkanni, ha az, hogy elnyomjuk, akkor ki fog dudorodni máshol, szóval az egyetlen stratégia, ha engedjük, hogy velünk lehessen, és tegyen velünk bármit. Viszont azzal semmi baj nincsen, ha a folyamatban, a fájdalom természetes távozása során a figyelmünk is csökken az irányába, ezzel is segítve a kipörgését.

7. Mi az, amitől meg szeretnénk szabadulni valójában a fájdalom során?

Valójában az elménkben elkezdenek felerősödni olyan gondolatsorok, amelyek elkezdenek gyötörni. Mi fog történni velünk, hogy lesz a munkánkkal, meddig leszünk ilyen állapotban, hogy fogjuk megoldani ezt és ezt. Ezek mind olyan gondolatsorok, amelyek elkezdenek nyomasztani, elkezdik piszkálni az elménket, amely mivel nem tud valódi válaszokat adni, hiszen nincsenek valódi válaszok, ezért elindul egy harc az elménkben, vagyis, a gondolataink harcolnak a gondolatainkkal. Ez viszont nagyon terhessé válik, és ezektől a narratíváktól szeretnénk megszabadulni a fájdalom során. Nem a fájdalom maga, nem az érzet fáj, hanem a fejünkben zakatoló narratíva elutasítása okozza a fájdalmat, a szenvedést, a feszültséget, a kellemetlen érzést. Ezt megfigyelhetjük, és ha képesek vagyunk leválasztani a fájdalom érzését és a narratívát, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a fájdalom már nem fáj annyira, egy tompa érzetté alakul át, illetve tisztán fogjuk látni, hogy mi az a narratíva, amitől annyira meg akarunk szabadulni, hiszen nem jó hallgatni ezt a belső párbeszédet egész nap. A párbeszéd megállítása sem lehetséges, és félre ne értsük, teljesen természetes, hogy elindul a narratíva, de legyünk tudatában, hogy elindult a narratíva, és engedjük a jelenlétét, tudatosítsuk, de egyben ne tápláljuk, vagyis ne menjünk bele az elme játékába, hogy ő bedob valamit, mi meg ráugrunk mint „tyúk a takonyra”. Igen, van lehetőségünk, azt mondani, hogy nem veszünk részt ebben a játékban, és akkor szépen ezek a gondolatok kipörögnek, de elnyomni nem tudjuk őket. Engedjük meg a jelenlétüket, és elmennek maguktól. Úgy, mint régen oviban, csak az tudott szekálni, aki látta rajtunk, hogy szenvedünk attól, ha szekál minket. Ha már nem zavart minket, akkor tovább állt. Ugyanígy működik itt is.

8. Ne játsszuk a rendőrt az elménkben.

Ne akarjuk megmondani magunknak, hogy mi az, amit beengedünk. Csak a jó gondolat jöhet, a rosszat elhessegetjük, csak a jó érzés jöhet, a rosszat elhessegetjük. Ha el tudjuk fogadni, hogy jó és rossz között nem teszünk különbséget, vagyis elfogadjuk, hogy jöhet bármi, azzal nagy lépést teszünk abba az irányba, hogy a fájdalmat kísérő szenvedéstől megszabaduljunk.

9. A létezés érzése.

Ha a fentiek közül egyik sem talált célt, akkor nem maradt más hátra, minthogy megtaláljuk magunkban azt az állapotot, azt az érzést, amely mindig, minden körülmény közepette is ott van velünk (legfeljebb nem tudtunk róla eddig), az a bizonyos létezés érzése. A vagyok. Csak vagyok. Létezem. Ha képesek vagyunk ehhez az érzéshez „csatlakozni”, az azonnali eredményt fog hozni a mindenkori állapotunkban, hiszen ez a zsigeri, legtermészetesebb állapotunk, ami mindig jelen van bennünk, ami a valódi énünk, ami mindent csak megfigyel egyfajta térként. Tudniillik ebben az állapotban képesek vagyunk eltávolodni az elménkben cikázó gondolatoktól, vagyis attól a narratívától, ami a szenvedésünket okozza. Ebben a térben mindig béke van, ezt a teret semmi nem tudja megzavarni, hiszen ez nem egy forma, ez egy tér. Mint egy szobának is van egy tere, és ha van egy szemeteskosár a szobában, amiben van egy büdös szemét, azt bizony az a tér nem fogja érzékelni. Ilyen módon a mi terünket sem bánthatja gondolat vagy érzés, hiszen a tér is csak van és ott minden elfér. Nos, ugyan ez valóban egy spirituális megközelítés, mégis nagyon fontos eleme lehet fejlődésünknek, hiszen, a vagyok érzésének megtalálása, az élet minden területén egy óriási áttörést fog hozni, a mindenkori állapotunkban. Egyébként ehhez a térhez való csatlakozást akár a meditáció, vagy szimplán, a lehunyt szemmel csendben ülünk tudja igazán segíteni, tudja „előhívni”. Fontosnak éreztem, hogy ezt a megközelítést is megosszam veletek, mint lehetséges alternatívát.

Ha ezeket a pontokat megfogadjátok, akkor biztos vagyok benne, hogy a szenvedésetek nagy részét megspóroljátok magatoknak, sőt, egy olyan megnyugvásra és békére leltek egy nehéz „fájdalmas” időszakban, amire nem is gondoltatok volna. És persze ezeket a tanításokat nemcsak nehéz időkre találták ki, mert az életben sok olyan szenvedést és fájdalmat kiváltó jelenség van, ahol ezek alkalmazhatóak, ezért a végére, mit szólnátok, ha a fájdalom szót kicserélnénk más szavakra is, hiszen ezek esetében is teljesen jól működik, a fenti eszköztár: szenvedés, rossz gondolat, kétely, vágyakozás, elutasítás, megbántottság, szégyen, és sorolhatnánk nagyon sok olyan érzést, vagy gondolatot, gondolatsort, amelyek fájdalmat és szenvedést okoznak a mindennapjainkban, és egyfajta szabotőrként vannak jelen. Legyen velük ugyanaz a stratégiánk, mint a mentális, vagy fizikai fájdalommal, és visszanyerjük a békét a lelkünkben.

Horváth András

www.rapidcoach.hu

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Horváth András

Horváth András vagyok. Üzleti tréner. Közel harminc éve kutatom saját működésem, és közel három éve kutatom saját ismétlődő gondolatsoraimat, elme- és viselkedési mintáimat. Vállalati tréningjeimen …