
A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket és felnőttképzéseket közvetítő portál tanulni vágyó felnőttek körében végzett felmérése alapján pontosabb képet kaphatunk a felnőttkori tanulásról.
Probléma-orientáltság
Talán a legnagyobb különbség a felnőttképzésben és az iskolarendszerben tanulók között, hogy az előbbiek határozottabban tudják, mit akarnak. Ezek a célok többnyire a következők: ismeretek szélesítése, önmaguk megújítása, gazdasági, szakmai státuszuk megerősítése.
Ennek érdekében a megkérdezettek döntő többsége olyan tanulási környezetet alakít ki, melyben aktívan és önállóan tud tanulni.
Természetesen ehhez esetenként a szokások, attitűdök megváltoztatására is szükség lehet (pl. család melletti esti tanulás).
A megkérdezett felnőttképzésben résztvevők 90%-ának fontos, hogy megtalálja a tanulás számára elérhető, közeli célját. Ha nem látják, hogy az adott felnőttképzéssel mit érhetnek el ténylegesen, akkor nem vesznek részt rajta.
Könnyebben tanulnak
A válaszok alapján a felnőttképzésben részt vevők könnyebben tanulnak önállóan, általában sikerrel alkalmazzák azokat a tanulási módszereket is, amelyek beváltak a számukra.
A meglévő élettapasztalatuk és motivációjuk felelősségtudattal párosul, ez számos előnnyel jár a gyermekkori tanuláshoz képest.
Hátráltató tényezők
A megkérdezettek többsége több szerepet is vállal az életben (szülő, családfenntartó), ezért ebből fakadóan kevesebb idő jut a tanulásra, nehezebb koncentrálni a tananyagra.
Ami fontos a legtöbb résztvevőnek a felnőttképzések alatt:
- kezeljék felnőttként, és ne old school iskolás módszerrel és stílussal oktassák a tanfolyam alatt
- gyakran kapjon visszacsatolást a tanulás eredményességéről
- a tanulmányi rend vegye figyelembe az életkörülményeit (azt, hogy tanulás mellett dolgozik, és hogy esetleg még családja is van)
- érezze jól magát a csoportban (ha nem érzi ott jól magát, akkor akár félbe is hagyhatja a tanulást)
Bár jelenleg hatalmas átalakításon megy át a felnőttképzés, a TanfolyamOKJ.hu adatai szerint továbbra is hatalmas az igény a rövidebb, rugalmasabb időbeosztású tanfolyamokra, melyekkel biztosítható az egész életen át tartó tanulás.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!