A digitalizáció növeli a munkaerő iránti igényt

A digitalizáció növeli a munkaerő iránti igényt
A ManpowerGroup globális felmérése szerint főként a nagyvállalatok gyorsítják fel a vírushelyzetben automatizálási projektjeiket.

A digitalizáció amellett, hogy megoldást teremtett egy sor, a vírushelyzet miatt égetővé vált problémára, rugalmasabbá tette a munkaerőt, jobb munka-élet egyensúlyt és nagyobb autonómiát biztosított az alkalmazottak bizonyos körei számára.

„A járvány új hatásaként azonban felgyorsult a munkaerő polarizációja is: a keresett szakmákhoz kapcsolódó készségekkel rendelkező munkavállalók helyzete a korábbinál is jobban elszakadt azokétól, akik e készségek híján vannak – mutatott rá Fehér Tamás, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója. – Növekvő szociális feszültségek jelentkeznek akár az adott szervezeteken belül is, ami a korábbinál is nagyobb felelősséget jelent a HR-szakemberek számára.”

A ManpowerGroup nemzetközi felmérése szerint vállalatok körében a járvány összességében lendületet adott a digitalizációs és automatizálási programoknak: a munkáltatók 38 százaléka jelezte azt, hogy felgyorsítja ilyen jellegű tevékenységeit, és csak 17 százalék jelezte ezek időszakos felfüggesztését. Az automatizálás a közvélekedéssel szemben nem jár leépítésekkel: a digitalizálási programok gyorsítását tervező munkáltatók 86 százaléka úgy tervez, hogy növeli, de legalábbis szinten tartja jelenlegi létszámát.

Jelentős az összefüggés a digitalizáció felgyorsításának szándéka és a cégméret között: a nagy, 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek 29 százaléka tervez gyorsítást, ám minél kisebb egy cég, annál kisebb ez az arány. A közepes cégeknek 21, a kis, 10-49 fős cégeknek 16, míg a 10 fő alatti létszámú mikrocégeknek csupán 12 százaléka akarja vagy tudja felpörgetni a digitalizálási folyamatait. Mindez nyilván nem független attól a ténytől, hogy a kisebb méretű cégek általában jobban ki vannak téve a vírusválság hatásainak. Akik a kisvállalati körben mégis fejleszteni tudnak, elsősorban a támogató funkciókat (irodai támogatás, ügyfélkapcsolatok, illetve pénzügy) fejlesztik. A nagyobb cégek viszont elsősorban a gyártás-termelés automatizálására fókuszálnak.

Szektoronként vizsgálva a digitalizálási terveket, a válság hatására elsősorban a pénzügyi, biztosítási, ingatlanos, és üzleti szolgáltató cégek igyekeznek behozni korábbi automatizálási lemaradásaikat. A feldolgozóipari, az építőipari és a kiskereskedelmi cégek sokkal inkább megosztottak ebben a kérdésben: nagyjából ugyanannyian gyorsítanának, mint ahányan a jelen helyzetben inkább kivárnak - írják.

2018-ban a megkérdezett munkáltatók összességében a HR terület átlaglétszámának szinten tartását jelölték meg célként, ami egyes cégeknél akár leépítést is jelentett. Jelenleg az aktív digitalizációt tervező cégek széles körben, de legnagyobb mértékben a HR és IT funkciók esetében terveznek létszámnövelést: ez a HR-nél átlagosan 15, míg az IT esetében 14 százalékos növekedést jelent.

Mindennek elsődleges oka a HR pozíciónyerése a járványhelyzet alatt: az üzleti stratégiákban ugyanis a korábbinál jóval nagyobb hangsúlyt kapott a munkatársak egészségének és közérzetének biztosítása. Ehhez új technológiára és új készségekre egyaránt szükség van. HR területen új szintre kerültek az adatgyűjtési, - védelmi és –elemzési feladatok, emellett kiemelt jelentőséget kapott a munkaerő rugalmasságának és elkötelezettségének erősítése, illetve az új helyzethez igazodó készségek fejlesztése is.

A készségek tömeges fejlesztése és az átképzés kulcsfontosságúvá válik a következő évek során. A vírusválságból az egyes szektorok nagyon eltérő módon fognak kilábalni: bizonyos, a digitalizációval támogatott területek az átlagosnál gyorsabban épülnek újra, míg más területek hanyatlása tovább folytatódik. A vírushelyzettől függetlenül is 2025-re várhatóan a munkafeladatoknak immár 50 százalékát fogják gépek végezni, miközben világszerte 97 millió új állás lesz köthető a mesterséges intelligenciához, az úgynevezett zöld gazdasághoz és a gondoskodási tevékenységekhez. Mindez óriási átalakulást okoz a munkaerőpiaci keresletben, és az ehhez való tömeges alkalmazkodást csakis az erre alaposanfelkészített HR szektor lesz képes hatékonyan levezényelni - teszik hozzá.

A technikai készségek mellett egyre nagyobb szerep jut majd a szociális készségeknek (soft skills). „Ez utóbbiak azért is nagyon fontosak, mert az egyre szélesebb körben alkalmazott távmunka hosszú távon is velünk fog maradni. Ezért nagyon elgondolkodtató, hogy a megkérdezett munkáltatók mindössze 30 százaléka tervez ilyen irányú készségfejlesztési programokra költeni” – tette hozzá a ManpowerGroup szakértője.

Fotó: ManpowerGroup

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: HR, manpower, munka