15 éve a rászoruló gyerekek könnyebb iskolakezdéséért

15 éve a rászoruló gyerekek könnyebb iskolakezdéséért
Magyarország vezető gyümölcslégyártója, a SIÓ-Eckes töretlen lelkesedéssel, 2008 óta indítja el minden évben a „Köszönjük, SIÓ!” programot. Az elmúlt évek eredményeképpen csaknem 750 intézmény és 14 000 tanuló jutott már iskolatáska és tanszer támogatáshoz, és 2023-ban is várják az iskolák jelentkezését, hogy minél több hátrányos helyzetű tanuló kaphasson segítséget. A pályázatok online leadására július 17-ig van lehetőség.

A SIÓ-Eckes társadalmi felelősségvállalási céllal indított projektjei közül a „Köszönjük, SIÓ!” az egyik legeredményesebb és leghosszabb múltra visszatekintő program, amelyben évente átlagosan 120 alapfokú oktatási intézmény vesz részt. A program célja, hogy megkönnyítse és örömteli időszakká varázsolja az iskolakezdés időszakát a gazdaságilag nehéz helyzetbe került családok számára. Ehhez a vállalat iskolatáskák és különböző tanuláshoz szükséges felszerelések, írószerek adományozásával járul hozzá, évente körülbelül ezer szociálisan rászoruló, szorgalmas alsó tagozatos diák részére.

A program alapja az összefogás – a résztvevő intézmények mindegyikének minimum 25 olyan rajzzal kell pályáznia, amelyet az iskola nem rászoruló diákjai készítenek el a tanítási időszakban, idén majd szeptemberben. A rajzpályázat témája minden évben változik, de célja minden esetben az, hogy a kicsik könnyebben megértsék a nélkülözés fogalmát. A diákok ezáltal átélhetik a közös alkotás élményét, miközben megtanulják az összetartás jótékony erejét is. Munkájuk gyümölcsét pedig nemcsak az alkotás közben, hanem a tavaszi félévben tartható intézményi SIÓbulik alkalmával a teljes közösség élvezheti

A pályázat beküldése 2023. július 17. éjfélig lehetséges ezen az oldalon, amelyhez bővebb tájékoztatás ide kattintva elérhető.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!