Vásárolj most, fizess később! - a Revoluttal hamarosan megteheted

Vásárolj most, fizess később! - a Revoluttal hamarosan megteheted
Fokozatosan kezdi elérhetővé tenni mikrohitel-konstrukcióit Európa-szerte az egyik legnagyobb, banki licenccel is rendelkező európai fintech startup, a Revolut.

Elindítja saját "Buy Now Pay Later" (BNPL) szolgáltatását Európa egyik legnagyobb fintech szolgáltatója, a Revolut. A halasztott fizetési rendszer elsőként az írországi felhasználók számára érhető majd el, de a tervek szerint még idén több kelet-európai országban is bevezetik (Magyarországot egyelőre nem nevezte meg ezek körében a cég) - írja a hwsw.hu.

A BNPL szolgáltatás lényege, hogy az ügyfelek a vásárlásuk összegét három egyenlő részletben törleszthetik (az első részlet a vásárlás során esedékes), vagyis lényegében egy rövid lejáratú kölcsönről van szó, melynek maximális összege - a Revolut saját, részben open banking-alapú belső hitelképességi vizsgálata alapján - legfeljebb 499 euró lehet. A szolgáltató az utolsó két részletre 1,65%-os díjat (mely magába foglalja a kamatot, és a kezelési költséget) számol fel.

A részletfizetési szolgáltatás bolti és online vásárlások során egyaránt igénybe vehető majd, illetve nem igényel az elfogadóhely részéről semmiféle támogatást, kézpénzfelvételnél, valamint kriptovaluta- és értékpapír-vásárlásnál azonban nem lesz elérhető a BNPL konstrukció.

A kölcsön bármikor, külön költség felszámítása nélkül előtörleszthető.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: revolut, Startup