Több mint félmilliárd forint nyereményt hozott a BL döntő a sportfogadóknak

Több mint félmilliárd forint nyereményt hozott a BL döntő a sportfogadóknak
A Real Madrid 1-0-ra legyőzte a Liverpoolt a Bajnokok Ligája párizsi döntőjében, így története során 14. alkalommal emelhette magasba a BEK, illetve BL-trófeát. Ezzel az elmúlt kilenc BL-szezonban ötször a „Királyi Gárda” diadalmaskodott. A sportfogadók körében is rendkívül népszerű volt a BL-döntő. A Tippmixen és a Tippmixpron összesen több mint 957 ezer egységnyi fogadás érkezett, és a mérkőzéshez kapcsolódóan majdnem 630 millió forint nyeremény került játékosainkhoz.

A spanyol bajnokságot is bezsebelő Real Madrid nehéz ágon jutott el a döntőbe, hiszen sorban a Paris SG, a címvédő Chelsea, majd a Manchester City próbálta útját állni az egyenes kieséses szakaszban. A sikerek ellenére sem Carlo Ancelotti együttese számított favoritnak a finálét megelőzően, az „1X2” fogadási lehetőségnél akár 3,50-es nyereményszorzót is el lehetett érni egy helyes megérzéssel: itt a tippek mindössze 24 százaléka érkezett a Real Madridra, míg a „Ki nyeri a BL-t?” soron több mint 42 ezer tipp párosult 2,39-es oddsszal.

A mérkőzés első félideje 0-0-s döntetlennel zárult, annak ellenére, hogy a Liverpoolnak voltak lehetőségei a gólszerzésre – a Real Madrid félidő hajrájában szerzett gólját les miatt érvénytelenítették –, ám a mérkőzés legjobbjának választott Thibaut Courtois nagy védésekkel mentette meg csapatát. A fogadók többsége jól tippelte meg, hogy a nyitó játékrészben nem fognak potyogni a gólok, hiszen az „1. félidő – Gólszám 0,5” fogadási lehetőségnél a „Kevesebb, mint 0,5” kimenetelre érkezett a tippek 68 százaléka, míg az „1. félidő – 1X2” soron 71 százalékos volt a találati arány, ami több mint 12 ezer helyes tippet jelentett 2,29-es nyereményszorzóért.

A második játékrész liverpooli fölénnyel folytatódott, ám a Real Madrid Vinicius Junior 59. percben szerzett találatával megszerezte a vezetést. A brazil támadó gólszerzésére több mint ezer tipp érkezett a mérkőzést megelőzően, ők 3,30-as nyereményszorzónak örülhettek. A spanyol gárda Courtois vezérletével egészen a lefújásig meg tudta tartani egygólos előnyét, így története 14. elsőségét ünnepelhette a legrangosabb európai kupasorozatban.

A kapott gól nélküli Real Madrid győzelem a fogadók többségét meglepetésként érte, hiszen az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” fogadási soron a tippek mindössze 1 százaléka bizonyult helyesnek 7-szeres nyertes odds mellett, de a „Vendégcsapat 0-ra nyeri a mérkőzést” opció nyertes kimenetelének eltalálásával („Igen”) is 5,25-ös nyereményszorzót lehetett elérni.

A BL 2021/22-es idényéhez kapcsolódó hosszú távú fogadási lehetőségnél a beérkezett tippek mindössze 8 százaléka szólt a Real Madrid végső győzelméről. Itt a záró odds 9,25 volt, de volt olyan időszaka is a szezonnak, amikor 30-szoros nyereményszorzót lehetett elérni a „Királyi Gárda” BL-győzelmével.

Egy balatonfűzfői Tippmix-fogadónk 500 Ft-os tét mellett, 2-es kötése egyik elemeként fogadta meg a Real Madrid végső sikerét még március elején, bátor tippjeinek jutalma pedig a szelvényével elért 345 ezer forintos nyeremény.

Egy budapesti Tippmix-játékos pedig 5 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 626 031 Ft-ot nyert, szelvényén mindhárom európai kupasorozat, az EKL, az EL, illetve a BL végső győztesét is eltalálta.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!