Októbertől Budapesten a KOSTAL-vállalatcsoport

Októbertől Budapesten a KOSTAL-vállalatcsoport
Októberben Budapesten nyitja meg első Üzleti Szolgáltató Központját (BSC) a világ 4 kontinensének 21 országában jelenlévő, leginkább autóipari beszállítóként ismert, német, családi tulajdonú vállaltcsoport, a KOSTAL Group GmbH. Az új irodába első ütemben 360 - de még idén legalább száz – magasan képzett IT-s és pénzügyes szakembert kívánnak felvenni.

Bár név szerint kevesen ismerik a KOSTAL Group GmbH-t, mégis alig van a világon olyan ember, aki ne használta volna már valamelyik terméküket, hiszen szinte minden autóba be van építve belőlük néhány. Talán ezért is tartják őket az autóipar egyik szürke eminenciásának…

- a történelem

A jelenlegi vezető dédapja, Leopold KOSTAL – az ország várható villamosításának kiszolgálására - 1912-ben alapította meg a céget, Lüdenscheid központtal. Németországban ugyanis a múltszázad 10-es éveiig a gázvilágítás olcsóbb(!) volt, mint a villany. Jellemző, hogy akkoriban például a berlini otthonok csupán 3-4 százalékába volt bevezetve az áram.

1927-ben már a nagypapa, Kurt volt az, aki nyitott az akkoriban egyre inkább felfutó autóipar felé. A harmadik generációt képviselő Apa, Helmut idejében, 1973-ban fejlesztették ki az első elektronikai terméküket. Ezt követően rohamléptékűvé vált a cég fejlődése, terjeszkedése a világpiacon. Egyre inkább központi kérdéssé vált az energiahatékonyság, de az innováció is kiemelten fontos volt a vállalat életében. 2010-től már a negyedik generáció, Andreas KOSTAL vezeti a vállalatcsoportot

- a jelen

KOSTAL vállalatcsoport jelenleg öt, egymáshoz közelálló, némely esetben egymásra épülő piacon működik. A cégek tevékenységének így kb. 80%-a valamilyen formában az autóiparhoz köthető, de szép eredményeik vannak elektronika, a mechatronika és az automatizálás, sőt újabban a napelemek piacán is.

A 4 kontinens 21 országának 40 helyszínén 18.500 munkavállalót foglalkoztató cégcsoport tavaly, mintegy 2,8 Mrd eurós forgalmat bonyolított. A cég alkalmazottainak több mint négyötöde Németországon kívül dolgozik. A K+F tevékenységre éves szinten a bevétel több mint 6%-át fordítják. Nincsenek a tőzsdén így, mint mondják napi nyomásnak sincsenek kitéve, pénzügyileg függetlenek. Az alapításuk óta eddig szinte minden évben növekedtek.

Miért ide jöttek?
Az első BSC irodájuk helyszínének kiválasztása során több ország adottságait is megvizsgálták (Lengyelország, Bulgária, Románia, Portugália, Észak-Afrika Marokkó) és végül Magyarország mellett döntöttek.

„A tehetség és a hozzáértés egyaránt megtalálható Magyarországon. Úgy gondoljuk, hogy ráadásul a magyar kultúra is jól illeszkedik az értékeinkhez."– fejtette ki döntésük indokait Andreas KOSTAL a cégcsoport vezérigazgatója.

Mit szeretnének itt csinálni?

A cég több mint százéves története során mindig is igyekezett alkalmazkodni a piaci helyzethez, illetve az ügyfeleik kívánságainak változásaihoz, de egyúttal aktív szerepet is vállalt azok alakításában. Ebbe a sorba illeszkedik, hogy a cégcsoport üzleti szolgáltatásait most egy közös BSC-be integrálják, amely képes lesz kiszolgálni a világ összes KOSTAL-vállalatát. Mint mondják, „megteszik, ami szükséges és minden szükséges, ami hozzájárul a vállalat sikeréhez”!

„Az új BSC iroda segíti majd az üzleti folyamatok hatékonyságának növelését." – emelte ki, dr. Gregor Schmeken a cégcsoport pénzügyi igazgatója. Ezért aztán nem véletlen, hogy erre az irodára, mimntegy „zászlóshajóként” tekintenek, mert szerintük kulcsfontosságú szerepet játszhat majd a vállalatcsoport további fejlődésében. A KOSTAL Group vezetői komoly hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a városligeti Átrium Parkban lévő irodában barátságos, modern, inspiráló, start-up jellegű munkakörnyezetet alakítsanak ki.

Itt minden arról fog szólni, hogy példát mutatassanak a fenntarthatóság, egyszersmind az unokáinkra hagyandó élhető világ érdekében. A budapesti iroda működtetése is ezen elvek mentén történik majd. Többek között az energia igényt a tetőn elhelyezett napelemekkel kívánják biztosítani, gyűjtik és újrahasznosítják az esővizet és csak elektromos autókat használnak majd. Ezen felül minden egyes új belépő után egy-egy facsemetét is el kívánnak ültetni…

Kiket várnak?

Azok a cégek esélyesek igazán a fejlődésre, amelyek elég bátrak kockázatot vállalni, hogy megtalálják a helyes irányt. A KOSTAL megadja munkatársainak a bizalmat, a bizonyítás és a felelősségvállalás lehetőségét azzal is, hogy bizonyos szakmai kérdésekben saját maguk dönthetnek, nem kell várniuk hierarchikus döntési mechanizmusra." – mutatott rá Andreas KOSTAL. Így aztán nem véletlen, hogy az ősszel nyíló budapesti irodába is elsősorban kreatív, az eddigi normákat megkérdőjelezni merő, és akaró, új utakat felkutatni vágyó, egyszersmind a saját maguk kiemelkedési lehetőségét is fontosnak tartó szakembereket keresnek.

„A cégcsoport eredményei, pénzügyi stabilitása mellett a tulajdonosok és a vezetők szerénysége volt rám a legnagyobb hatással. A KOSTAL –nál ráadásul nem negyedéves eredményekben, hanem generációkban gondolkodnak. Ráadásul a budapesti BSC tekintetében nagyfokú határozottságot, szakértelmet és önálló problémamegoldást várnak el.” – emelte ki a KOSTAL felkérésének elfogadása kapcsán Csucska Péter, a budapesti iroda vezetője.

Első ütemben összesen mintegy 360, angolul beszélő, magasan képzett, IT-s és pénzügyes szakembert alkalmazni kívánó BSC még ez évben - elsősorban a vezető pozíciók betöltésére - meg kívánja találni az első 100 munkatársát.

Csucska Péter

Mit nyújtanak?

„Az erős versenypiacon minden tekintetben vonzó állásokat akarunk kínálni: jó pénzt, együttműködő csapatot és munkatársakat, empatikus, tehetségeket menedzselő vezetőket és inspiráló munka-környezetet.” – emelte Christian Klein, a cégcsoport HR területének alelnöke. Majd hozzátette, a KOSTAL olyan cég, ahol tehetségeknek van tere kibontakozni, Ugyanakkor lehetőséget biztosítanak a szakmai képzésre, vagy akár a cégcsoporton belüli külföldi munkavállalásra is. Legfontosabb értéknek mégis azt tartja, hogy minden munkatárs bizonyos döntési jogkört, így felelősséget, egyszersmind értelmes, inspiráló munkát is kap.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!