Május 1-ig lehet jelentkezni a Szerencsejáték Zrt. Level UP! utánpótlás- és gyakornoki programjába

Május 1-ig lehet jelentkezni a Szerencsejáték Zrt. Level UP! utánpótlás- és gyakornoki programjába
A Szerencsejáték Zrt. a nagy érdeklődésre való tekintettel, május 1-ig meghosszabbítja a Level UP! utánpótlás- és gyakornoki programjának jelentkezési határidejét. Így további két hétig adhatják be jelentkezésüket azok, akik a Szerencsejáték Zrt. csapatához csatlakozva egy egyedülálló hároméves utánpótlás programban, vagy egyéves gyakornoki státuszban szeretnék megalapozni szakmai pályafutásukat.

A nemzeti lottótársaság inkubációs programjának célja, hogy vonzó fejlődési és karrierlehetőséget kínáljon a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak gyakornokként, illetve a maximum kétéves munkatapasztalattal rendelkező pályakezdőknek már munkaviszony keretében. A pályázók számos területből válogathatnak: jelentkezhetnek informatika, HR és pénzügyi, marketing és kommunikációs, kereskedelmi és játékfejlesztési, valamint jogi és biztonsági pozíciókra. A többlépcsős kiválasztási folyamat után a felvételt nyerő fiatalok szeptemberben kiemelt piaci javadalmazás mellett csatlakozhatnak a Szerencsejáték Zrt. közösségéhez. A felvételt követően intenzív tanulás következik, amely során az újonnan érkezők közös fejlesztési programban vesznek részt és emellett megismerik a vállalat termékeit, működését és felsővezetését.

Az utánpótlás program kialakításának sajátosságából adódóan a résztvevők 80%-ban a szakterületen végeznek munkát, munkaidejük 20%-ban pedig a központi képzés-fejlesztésük zajlik. Az első negyedév intenzív onboarding folyamatában a területek és vállalati folyamatok részletes megismerése történik, megalapozva az első év fő fókuszát, a projektmenedzsmentet.

A Level UP! utánpótlás program mellett gyakornoki pozíciókra is várja a jelentkezőket a Szerencsejáték Zrt. A gyakornoki programba olyan egyetemistákat várnak, akik heti 20-30 órában dolgoznának, és már a felsőfokú tanulmányaik alatt releváns nagyvállalati munkatapasztalatot kívánnak szerezni. A kiválasztás folyamata után mentori segítséggel kezdhetnek neki a munkának, készségfejlesztési tréningeken vehetnek részt, a későbbiekben pedig jelentkezhetnek az utánpótlásprogramba vagy teljes munkaidős pozícióba.

2021 szeptemberében több mint 500 jelentkező közül 17 utánpótlás programban résztvevő kolléga és 9 gyakornok került be a Szerencsejáték Zrt. Level UP! programjának első évfolyamába, akik az azóta eltelt több mint 6 hónap alatt változatos szakmai feladatokról, komplex fejlesztési programokról, egyedülállóan támogató közösségről, valamint izgalmas és egyedi projektekről számoltak be.

A Level UP! programmal kapcsolatos további részletes információk a https://karrier.szerencsejatek.hu oldalon érhetőek el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!