A közgazdász és szociológus szakember előadását a hozzáadott érték smiley bemutatásával kezdte. A szimbolikus elnevezésű ábrán az X tengelyen a termék életpályája míg az Y tengelyen az egy főre jutó hozzáadott érték látható.

„A legelején vannak ilyenek, hogy termék definíció, kutatás-fejlesztés, dizájn, ezek magas hozzáadott értékű folyamatok. Tehát az Y tengelyen látszik, hogy ezeknek az egy főre jutó hozzáadott értéke, valamint a bérezése is magasabb. Ahogy megyünk lefelé, a legalján van a gyártás, összeszerelés, olyan dolgok, amit alapvetően alacsony képzettségű emberek végeznek el, rutinizálható, kicserélhető az ember, aki csinálja, tehát alacsony a hozzáadott érték. A termék életpályájának a vége felé megint felfelé görbül az ív, megjelennek újra a magasabb hozzáadott értékű dolgok, mint a logisztika, marketing, pénzügyi szolgáltatások, tehát olyan területek, amik megint magas képzettségű embert igényelnek, nyilvánvalóan magas bérezéssel, magas hozzáadott értékkel” – magyarázta az ábrát Pogátsa Zoltán, majd felhívta a figyelmet, hogy az évek során egyre nagyobbá vált a különbség az alacsony és magas hozzáadott értékek között. A verseny mindig a magasabb hozzáadott értékű területeken dől el, és ezek a területek kulcsfontosságúak a gazdaságban, beleértve a magyarországi piacot is.

„Látszik, hogy a szolgáltató szektorban egészen tisztességes hozzáadott értékarányt tudtunk kihasítani, de például a közúti járműgyártásban alacsony a hozzáadott értékünk, tehát itt továbbra is összeszerelő üzem vagyunk. Ezzel szemben a kínaiak esetében, például Sanghaj nyilvánvalóan egy magasabb hozzáadott értékű terület tud lenni. Iparágon belül mi sokszor csak az alacsony hozzáadott értéket tudjuk elcsípni. Ezzel az a probléma, hogy ezek a fázisok nagyon könnyen automatizálhatók” – magyarázta Pogátsa Zoltán, majd hozzátette: „Én mindig meglepődök azon, amikor arról vitáznak emberek, hogy el fogja-e venni a munkákat a robotizáció, az automatizáció, a mesterséges intelligencia. Szerintem ez már megtörtént, lassan egy éve napról napra gyűjtöm a példákat erre. Tessék bemenni manapság egy sportáruházba, gyakorlatilag megszűntek a kasszák.”

Az automatizáció és mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatása kétségtelen. Az előadó egy automatizált fejőgépet is bemutatott példaként. „Megkérdeztem a tehenészetben foglalkozó embereket, hogy hányan dolgoznak. Gondoltam, hogy föl kell rakni a tőgyre ezeket a fejőgépeket, így pár emberre azért szükség van. Azt mondták, hogy ne legyenek illúzióim, lézerrel működik a gép, saját maga elvégzi a folyamatot. Tehát összesen egy darab szoftveres ember kell az 500 tehén mellett. A rendszer maga megtalálja a tőgyet, rárakja a megfelelő részt, megfeji, általában semmi baj nincsen. Amikor előfordul egy szoftverhiba, akkor jelez a mobiltelefonján a szoftveresnek, aki még ebben az esetben sem saját maga oldja meg a problémát, hanem jelzi a német cégnek, akitől a rendszert vették”.

A kereskedelmi láncokban is egyre kevésbé van szükség emberre. Közismert példa, hogy az Amazon raktárában robotok szortíroznak, csomagolnak, de itt még nem áll meg az automatizáció: a megrendeléseket is egy online rendszer fogadja. Ezek az automatizációs folyamatok érintik az autókereskedést és a banki szolgáltatásokat is, ahol az online platformok és a fintech megoldások komoly konkurenciát jelentenek.

Az előadó hangsúlyozta a piaci előny megőrzése érdekében a lokáció és az élvonalbeli technológiai fejlesztések fontosságát. Példaként említette a félvezetőgyártást, ahol csak néhány cég tartozik az élvonalba, és azok is hatalmas hozzáadott értékkel rendelkeznek. „Látszik, hogy egy idő után olyan különbség van már a technológiában, hogy a TSMC és Samsung által gyártott 3 nanométeres chipeket belátható időn belül a kínaiak nem fogják tudni gyártani. Tehát még a legoptimistább becslések szerint is legalább tíz év kell ahhoz, hogy elérjenek oda, ahol a TSMC már 2022-ben volt. El lehet képzelni, hogy mekkora a hozzáadott értékkülönbség.”

Az élvonalbeli pozíció megszerzéséhez és megtartásához jelentős kutatás-fejlesztési befektetésekre van szükség, és azok az országok, cégek, amelyek nem költenek eleget erre a területre, versenyhátrányba kerülhetnek és automatizálásra ítélhetik magukat. „Irtózatosan sokat kell költeni kutatás-fejlesztésre. Tehát, amíg mondjuk Magyarországon körülbelül 1,5 százalékát költjük a GDP-nek erre, addig a nyugat-európai országok ennek a dupláját költik el a GDP-ből, és még nem is beszéltünk Japánról vagy Izraelről, akik még ennél is többet invesztálnak a területre” – szemléltette a szakember, majd hozzátette, hogy aki nem költ, az nem lesz ott az élvonalú technológiákban. „Ez ma már nem csak a versenyhátrányt jelenti, hanem azt is, hogy gyakorlatilag őt fogják automatizálni, hiszen minden alacsony hozzáadott értékű szolgáltatást felválhatnak a robotok, algoritmusok és mesterséges intelligencia” – zárta előadását Pogátsa Zoltán.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!