Felelős játékszervezés: Az állam, a szervező és a játékos felelőssége

Felelős játékszervezés: Az állam, a szervező és a játékos felelőssége
A szerencsejáték-függőség globális probléma, amely az online szerencsejátékok térnyerésével még inkább felerősíti a szerencsejáték függőség elleni küzdelem fontosságát. A trend erősödésével a játékszervezők és a hatóság szerepe, felelőssége egyaránt megnő.

Izgalmas, szórakoztató játékélményt nyújtani úgy, hogy az nem növeli a szerencsejáték-függőség kockázatát – ez a feladata a szerencsejáték-szervezőnek, melynek megvalósulását a hatóság (Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága) ellenőrzi. Bár a játékszervezés kereteit több mint 30 éve rögzítik törvényben Magyarországon, a felelős játékszervezésről szóló szabályrendszer kevesebb, mint 20 éves, és az elmúlt években került még inkább fókuszba. Nem véletlen, hiszen nemzetközi trend a szektorban a szigorítás. Számos országban például már 21 évre emelték a részvételi korhatárt, és 9 európai országban korlátozzák, illetve tiltják a szerencsejáték reklámokat.

Itthon 18 éves kor alattiaknak tilos szerencsejáték terméket értékesíteni és az online játékokra sem engedélyezett a regisztráció. A Szerencsejáték Zrt. számos szervezet együttműködésével és edukációs programokkal igyekszik megóvni játékosait a túlzásba vitt szerencsejáték káros következményeitől, annak ellenére, hogy játékai függőség szempontjából a kevésbé kockázatos kategóriába tartoznak.

A Szerencsejáték Zrt. „Felelősen a játék öröméért” címmel megrendezett szakmai beszélgetésen Molnár Krisztián, a társaság megbízott jogi igazgatója azt mondta: „A felelős játékszervezés nemcsak tudatos játékra ösztönzi a játékosokat, hanem egy erős bizalmat épít a társaság és a játékosok között. Ezért folyamatosan biztosítjuk a játékosok részére a játékfüggőség mértékének mérésére alkalmas prevenciós és segítő eszközöket, és felelős játékszervezőként mindent megteszünk annak érdekében, hogy a játék élménye mellett védelmet is nyújtsunk játékosaink számára, aminek elengedhetetlen része a megelőzés.” Hozzátette: „munkatársaink és értékesítő partnereink számára rendszeres képzéseket szervezünk ebben a témakörben, lottózóinkban figyelmeztető felhívásokat teszünk közzé, idén pedig a „Játssz felelősen” és „Maradjon játék!” prevenciós programjaink mellett a gyermekvédelemre helyeztük a hangsúlyt, azaz a szülőket próbáljuk célozni edukációs üzeneteinkkel.”

A szakmai eseményen a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága is bemutatta a felelős játékszervezés szabályozását és felügyelet törekvéseit. A nemzeti lottótársaság prevenciós programjainak partnere, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai és módszertani igazgatója előadásában részletesen beszámolt a Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt. szakmai együttműködésének eredményeiről.

„A Szerencsejáték Zrt-vel való közös munka, mely 2012-ben indult, mára egy nagyon meghatározó és kiszámítható stratégiai partnerséggé alakult. Egy olyan partnerségben tudunk együtt dolgozni a nemzeti lottótársasággal, mely rugalmas kereteket biztosít, valamint gyors és hatékony segítségnyújtást tesz lehetővé a Segélyszervezet számára. Erre a mai világban különleges értékként kell tekinteni, hiszen az elmúlt években több olyan nem várt helyzettel kellett szembenéznie a Segélyszervezetnek – gondolva itt a COVID-19 világjárvány vagy az ukrán-orosz háború okozta gazdasági nehézségekre –, mely nagyon sok család számára okozott váratlan krízishelyzeteket, amit segítség nélkül nem tudtak volna megoldani” – hangsúlyozta Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai és módszertani igazgatója.

Rácsok Balázs megemlítette, hogy a hosszú távú közös munka lehetővé tette azt is, hogy a 2012-ben elindult „Játék Határokkal” modellprogram, óriási fejlődésen ment keresztül.

A játékszenvedély témakörében szervezett prevenciós programjaival, a Segélyszervezet szakemberei nagyon sok iskolás diákhoz jutnak el.

A szakmai rendezvény zárásaként a résztvevők egy kerekasztal beszélgetés során ismertették, hogy hol és miként jelenik meg az állam, a szervező, illetve a játékos felelőssége a szerencsejáték függőség kialakulásával és megelőzésével kapcsolatban.

További információk a Szerencsejáték Zrt. maradjonjatek.hu weboldalán olvashatók.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!