
Önálló kutatást készített a hazai vásárlási szokásokról, illetve az emberek költéseiről a Reacty Digital piackutató vállalat. A felmérés eredményeiről Kapcsos Bálint adatelemző számolt be a 2023-as Internet Hungary-n tartott előadásán. Nagy meglepetést nem okozott, amikor elmondta, hogy kifejezetten árérzékeny a magyar, ám hogy többségünk milyen stratégiát alkalmaz a megnövekedett infláció árnyékában, arról már izgalmasabb adatokkal szolgált.
"Többek között azt vizsgáltuk, hogy az utóbbi két hónapban mire mennyit költöttek a magyar emberek. A növekvő árak természetesen közvetlen hatással vannak a fogyasztásra: azt találtuk, hogy az infláció sokaknak az életére kihat, ennek következtében pedig különböző fogyasztói stratégiák alakultak ki, amelyeknek mind egy a célja, a spórolás" - magyarázta Kapcsos Bálint. Mint azt kifejtette, a magyarok többsége igyekszik kevesebbet vásárolni, illetve a kedvenc márkái helyett inkább az olcsóbb lehetőségeket választja.
"A legtöbbet a gyorsan forgó árucikkekből vásárolunk, tehát az élelmiszerekből, alapvető kozmetikai termékekből. Ezután a divatcikkekre költjük a legtöbb pénzt, amelyeket a műszaki termékek, a különböző lakberendezési és otthoni szórakozási cikkek, mint a könyv és a játékok, majd az egyéb kategória követ. A vásárlói kedvet leginkább a termékek ára befolyásolja, ám akadnak olyan helyzetek és olyan árucikkek, amikor az árnövekedés ellenére is hasonlóképpen költjük a pénzünket, mint korábban. A magyarok esetében ilyen helyzetek az ünnepek, a családtagok és barátok megvendégelése, megajándékozása" - mutatott rá Kapcsos Bálint.
A karácsony, a húsvét, a születésnapok és az évfordulók tehát szent és sérthetetlen események, ezekre akkor is költünk, ha igazán nincs is miből. Ennek érdekében hajlamosak vagyunk a köztes időszakokban kevesebb pénzt költeni szinte mindennemű árucikkre. A legtöbbet ilyenkor saját magunkon, főleg a ruházkodásunkon spórolunk, hogy amikor eljön az ideje, a szeretteinket értékesebb ajándékokkal tudjuk meglepni és családi lakomákat rendezni.
"Az élelmiszerek kiugró drágulása ellenére azt láttuk, hogy az ünnepi időszakokban több pénzt költöttek a magyarok, mint korábban. Vagyis megvették ugyanazokat a termékeket, mint például egy évvel ezelőtt, csak idén az infláció miatt többet kellett fizetniük értük. A karácsonyi időszakban például divatcikkekre is több pénzt szántak, főként a nők. Az ünnepet követően az erre fordított összegek csökkentek, majd tavasztól ismét megugrottak, a nyár elejére pedig ugyancsak lecsökkentek. Utóbbi jelenségnek az az oka, hogy az ünnepekhez hasonlóan a többség a nyaralásra is spórolni kezd, hogy augusztus-szeptemberben elutazhasson" - fejtette ki a szakember.
Míg a nők a legtöbbet a divatcikkeken tudnak spórolni, addig ugyanez a férfiak esetében a műszaki termékekre igaz. A Black Friday alkalmával például az idei évben is láthatóan megugrott az efféle árucikkek forgalma a magyar vásárlóközönség körében, ám amint lezajlott az akciós időszak, valamint a tél eleji vásárlások, a többség el is tűnt a boltokból.
"Amit egy évvel ezelőtt megvettek a Black Friday-t követően, azt ebben az évben a többség inkább elnapolta, a drágulások miatt ugyanis átcsoportosították a költségvetésüket. Ezzel együtt a vásárlások összege is csökkent, tehát azokat a termékeket veszik, amelyekre elengedhetetlenül szükségük van" - mondta Kapcsos Bálint.
További érdekes adat, hogy otthon-kategóriában, amely a sorban a negyedik helyet foglalja el a magyarok körében legkeresettebb árucikkek között, megnőtt a költések összege. Ennek a fentebb említett ajándékozási kedv az oka: miután a legtöbben év közben saját magukon spórolnak, így ha ajándékozásra kerül a sor, nem adnak alább. Ugyanúgy megveszik a játékokat, könyveket és egyéb szórakozási cikkeket, csak hogy örömöt okozzanak a szeretteiknek. Az iskolakezdésen ugyancsak nem spórol a magyar, míg egyéb kategóriában - amely termékek népszerűsége ötödik a sorban - sem változott a kereslet. Ide tartoznak a különböző audiovizuális és barkács termékek, az autó, motor és sportcikkek. Ezeknek a népszerűsége továbbra is töretlen, az emberek az eddigiekhez hasonló összegeket költenek rájuk, de kevesebb vásárlással. Vagyis veszik, csak kevesebbet, hiszen ugyanakkora keretet szánnak erre a kategória, mint egy évvel ezelőtt, csak a drágulások miatt nem tudnak annyi mindent megvenni ugyanabból az összegből.
"Hogy a jövőben hogyan alakul a vásárlói kosarak tartalma, azt nagyban befolyásolja, hogy az árak alakulásától függetlenül hosszú távon változik-e az ünnepekhez való hozzáállásunk, az ajándékvásárlási és vendégfogadási szokásaink, illetve a költségvetési stratégiánk. Hogy az árak esetleges további növekedése nyomán tudatosabban átgondoljuk-e, hogy milyen árucikkekre van igazán szükségünk, hogy ezt az attitűdöt tartjuk-e, ha jönnek az akciók, illetve jobban fogunk-e spórolni, vagy inkább megvesszük előre azokat a termékeket, amelyeket egyébként is beszereznénk egy év múlva" - zárta gondolatait Kapcsos Bálint, a Reacty Digital piackutató vállalat adatelemzője.
![]() |
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!