Elon Musk vagyonának 2%-a megoldhatná a világ éhezését

Elon Musk vagyonának 2%-a megoldhatná a világ éhezését
Az ENSZ Világélelmezési Programjának igazgatója szerint a világ néhány leggazdagabb embere egyetlen tollvonással megoldhatná a világon az éhezés problémáját, ráadásul ehhez mindössze vagyonuk egy aprócska részéről kellene csak lemondaniuk.

A milliárdosoknak mindössze egyetlen egyszer kellene csak lemondaniuk egy kisebb összegről - írja a napmintnap.com. David Beasley egy interjúban kiemelte, hogy Jeff Bezos és Elon Musk, a világ két leggazdagabb embere egy számukra észre sem vehető összegről való lemondással milliók életét menthetné meg.

Gondoljunk bele, az igazgató elmondása szerint 6 milliárd dollár segítségével 42 millió olyan emberen lehetne segíteni, akik segítség nélkül valószínűleg meg fognak halni. És miután Elon Musk vagyona nagyjából 289 milliárd dollár, látható, hogy nem kellene túl sokról, maximum vagyonának 2%-áról lemondania. A történetben egyébként a legérdekesebb, hogy a pandémiás helyzet alatt a szupergazdagok vagyona közel duplájára nőtt. Ezzel párhuzamosan pedig újabb országokban ütötte fel a fejét az éhezés és az éhínség.

Egy friss ENSZ-jelentés szerint Afganisztán lakosságának úgy a fele, közel 23 millió ember fog rövidesen éhezni, ha nem kapnak segítséget. Munkalehetőség nincs az országban, ahogy nagyjából pénzhez jutni is lehetetlen. A humanitárius krízis legszomorúbb része, hogy 3 milliónál is több, öt évnél fiatalabb gyermek élete van veszélyben. És egy-egy ország helyzetének súlyosbodása komoly nyomás alá helyezhet más országokat is, hiszen a migrációs nyomás már így is érezhető például Afganisztán irányából.

Ugyanez a helyzet egyébként megvan az Egyesült Államok vonatkozásában is, ahol El Salvador, Nicaragua, Guatemala és Honduras országaiból ezrek indulnak útnak menekülve az éhezés és a nyomor elől. Afrikán belül különösen súlyos most a helyzet a polgárháborútól sújtott Tigray-régióban, ahol 5 millió embernek lenne azonnal szüksége élelmiszerre. Az alapítványoknak és non-profit szervezeteknek is komoly anyagi gondjaik vannak, ezért érezte most úgy az ENSZ programjának igazgatója, hogy megszólítja a szupergazdagokat. Jeff Bezos nemrégiben egy szerződés megszerzéséért kínált fel 2 milliárd dollárt, szóval tényleg nem számítana neki ez az összeg.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!