Az OTP Bank kapta a Mastercard – Év Bankja 2022 verseny fődíját

Az OTP Bank kapta a Mastercard – Év Bankja 2022 verseny fődíját
Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a magyar bankszektor legrangosabb versenyét, a Mastercard – Év Bankját. Az idei év egyik legnagyobb újdonságaként a szervezők meghirdették „Az év újgenerációs fizetési megoldása” kategóriát, így már nem csak bankok, hanem a szektor erőviszonyait alaposan megváltoztató fintech-ek és más pénzügyi szolgáltatók is nevezhettek.

A magyar pénzügyi- és bankszektor szereplői idén hat kategóriában versenyeztek a legjobb szolgáltatásoknak, termékeknek, megoldásoknak vagy épp kampányoknak, programoknak járó díjakért. A pályázatokat ezúttal is magas presztízsű szakmai zsűrik bírálták el kategóriánként, a győzteseket február 16-án hirdették ki. A Mastercard – Az Év Bankja 2022 fődíjat az egyes kategóriákban elért eredmények alapján ítélték oda, az első helyezésért 10, a második helyért 8, a harmadik helyért pedig 6 pont járt. A legmagasabb pontszámot az OTP Bank érte el, mivel hat kategóriából ötben dobogós helyen végzett.

„A Mastercard - Év Bankja verseny hosszú és értékes múltra tekint vissza a magyar pénzügyi piacon, amire nagyon büszkék vagyunk. Ugyanakkor évről-évre figyelembe vesszük azt a folyamatos változást és fejlődést is, amin a szektor átmegy. A szakmai zsűrik visszajelzései alapján pedig azt látjuk, hogy ezekre a kihívásokra olyan megoldásokkal, szolgáltatásokkal válaszolnak, melyek nem csak a magyar, de a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket. Így valamennyi kategória győztesének és helyezést elért pályázónak külön gratulálunk. Szeretném megköszönni mindannyiuk munkáját, hiszen szemmel látható eredménye van az erőfeszítéseiknek" – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A versenyen a Gránit Bank és az MKB Bank is duplázni tudott. A Gránit Bank Az év digitális banki UX megoldása 2022 és Az év fiataloknak szóló programja 2022 kategóriákban lett első, az MKB Bankot pedig Az év prémium banki aktivitása 2022 és Az év Employer Branding aktivitása 2022 kategóriákban ítélte legjobbnak a zsűri.

Az év fenntartható kezdeményezése 2022 díjat idén a K&H Bank kapta, Az év újgenerációs fizetési megoldása 2022 kategóriában pedig a Raiffeisen Bank és az IQOM közös pályázattal nyert.

 

A Mastercard – Év Bankja 2022 végeredménye:

Az Év Bankja 2022: OTP Bank

Az év digitális banki UX megoldása 2022

1. helyezett: Gránit Bank

2. helyezett: OTP Bank

3. helyezett: Erste Bank

Az év fiataloknak szóló programja 2022

1. helyezett: Gránit Bank

2. helyezett: CIB Bank

3. helyezett: OTP Bank

Az év prémium banki aktivitása 2022

1. helyezett: MKB Bank

2. helyezett: OTP Bank

3. helyezett: Gránit Bank

Az év Employer Branding aktivitása2022

1. helyezett: MKB Bank

2. helyezett: Erste Bank

3. helyezett: CIB Bank

Az év fenntartható kezdeményezése 2022

1. helyezett: K&H Bank

2. helyezett: Gránit Bank

3. helyezett: OTP Bank

Az év újgenerációs fizetési megoldása 2022

1. helyezett: Raiffeisen Bank és IQOM

2. helyezett: OTP Bank

3. helyezett: Paysend

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!