A CCC Group kiemelt támogatóként idén is élen járt a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciójában

A CCC Group kiemelt támogatóként idén is élen járt a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciójában
A CCC Group, Magyarország egyik vezető cipőáruházlánca, elkötelezetten támogatta idén is a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akcióját, amely ebben az évben már 20. alkalommal vitte el a karácsony örömét azoknak a gyermekeknek, akiknek talán más módon nem jutott volna ajándék a karácsonyfa alá.

A vállalat a kezdetektől fogva kiemelt partnerként vesz részt a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági kezdeményezésében: az üzletlánc több ezer üres cipősdobozt ajánlott fel, amelynek köszönhetően már novemberben elkezdődhetett az adománygyűjtés. A CCC saját dolgozói is örömmel csatlakoztak az akcióhoz; több mint 100 teli cipősdobozt és 7 zsáknyi ruhaadományt állítottak össze a leginkább rászoruló gyerekek számára.

A CCC Group idén a tárgyi támogatáson túl logisztikai és gyűjtési területen is jelentős szerepet vállalt: a cipősdobozok gyűjtőpontjaként az országszerte megtalálható üzleteikben a segíteni vágyó emberek könnyen leadhatták adományokkal teli cipősdobozaikat, így közel 50 ezer gyermek számára teremtettek örömteli karácsonyt.

"Egy ilyen nagyszabású kezdeményezés sikeréhez nélkülözhetetlenek az ilyen léptékű támogatások. A CCC kiemelt támogatónkként hatalmas segítséget nyújtott ebben az évben is, segítve minket abban, hogy már novemberben elkezdhessük az adományok csomagolását, és gondoskodva róla, hogy az ország minden tájáról összegyűlt cipősdobozok időben eljussanak a rászorulókhoz. Ezért külön köszönettel tartozunk nekik" - mondta Szabó Márk, a Baptista Szeretetszolgálat marketing vezetője.

Az CCC Group vezetője, Kalovits Gábor hangsúlyozta a vállalat felelősségét és a segítségnyújtás fontosságát: "Nagyvállalatként felelősséggel tartozunk a társadalom iránt, különösen ott, ahol a rászorulók gyerekek. Sok-sok éve örömmel támogatjuk a Baptista Szeretetszolgálatot, hol gyermekcipőkkel, hol más tárgyi adománnyal, mert hiszünk abban, hogy ezekkel a gesztusokkal nagy örömet hozhatunk azoknak az életében, ahol leginkább szükség van erre!”

Az idei évben a Baptista Szeretetszolgálat összesen 47 240 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtött össze és juttatott el karácsony előtt és szállít ki még a két ünnep között is a rászoruló gyermekekhez, óvodákba, iskolákba, gyerekotthonokba.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!