
„Nagy öröm volt látni, hogy az idei évben is rengeteg visszatérő és új cég vett részt a programban, az évről évre tapasztalható növekvő érdeklődés pedig minket is megerősít abban, hogy a vállalatok hiánypótló kezdeményezésnek tartják a mentorprogramot. A program a vállalatok tulajdonosainak és menedzsmentjének segít felismerni az erősségeket és figyelmet igénylő területeket, valamint ezek mentén segít fejleszteni a stratégiát és a mindennapi működést. A Deloitte szakértőivel tartott workshopok lehetőséget adnak kiszállni a mindennapi feladatok nyomása alól és nemzetközi vezető gyakorlatok távlatából vetni egy pillantást a vállalat működésére. Az önvizsgálat eredménye tapasztalataink szerint gyakran új kezdeményezések formájában vagy akár a működési modell újragondolásában is megmutatkozhat. A résztvevő cégek kiemelkedően magas minőségű pályázatokat állítottak össze, amit az is jól demonstrál, hogy idén már 21 cég vehette át a Best Managed díjat." – mondta dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai régiójának vezető partnere.
A versenyképesség elérése és fenntartása érdekében a hazai magáncégeknek is alkalmazkodniuk kell a piac dinamikus változásaihoz. A Deloitte Private által szervezett Best Managed Companies (Kiválóan Vezetett Vállalatok) mentorprogram ebben nyújt segítséget a résztvevő vállalatoknak, immár harmadik éve.
„A kezdeményezés által a hazai cégek lehetőséget kapnak stratégiájuk, vállalati kultúrájuk, innovációs és irányítási gyakorlatuk elemzésére, valamint visszajelzést kapnak ezek menedzseléséről. A program nem titkolt célja továbbá a kiválóan vezetett magyar magáncégek elismerése és a hatékony vezetési módszerek népszerűsítése." – mondta dr. Bálint Gergely, a Best Managed Companies – Kiválóan Vezetett Vállalatok program operatív vezetője.
A program során egy független, szakmai zsűri döntött arról, hogy mely cégek kapják meg a Best Managed (Kiválóan Vezetett) minősítést. A döntés alapját a mentorprogram során összeállított átfogó pályázati anyag adja, mely a nemzetközi Best Managed Companies program metodikáját követi. A zsűrit Baksay Gergely, az MNB ügyvezető igazgatója, Dr. Csillag Sára, a Budapesti Gazdasági Egyetem, Akadémiai Fejlesztési Rektorhelyettese, Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke, Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója, valamint az OTP részéről Wolf László, igazgatósági tag és vezérigazgató-helyettes és Tóthmátyás Zoltán ügyvezető igazgató alkotta.
A 2024-es program során az alábbi 21 cég érdemelte ki a Best Managed (Kiválóan Vezetett) minősítést:
- AlphaVet
- CÉH zRt.
- Dorko
- Dorsum Zrt.
- Goodwill Pharma Nyrt.
- H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft.
- HELL ENERGY Magyarország Kft.
- Márka Üdítőgyártó Kft.
- MOGYI Kft.
- Petrányi Autó Kft.
- Prime Rate Zrt.
- Qualysoft Informatikai Zrt.
- Schiller Autó Család
- Simon Plastics Kft.
- TOM-FERR Zrt.
- Tutti Kft.
- UBM Csoport
- Újház Zrt.
- Vajda-Papír Csoport
- Vöröskő Kft. (Euronics)
- Wagner Solar Hungária Kft.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!