2023-ban egyre fontosabb lesz az ár a vásárlói döntéseknél

2023-ban egyre fontosabb lesz az ár a vásárlói döntéseknél
A 2022-es makrogazdasági kihívásokat követően az olyan tényezők, mint a lassuló gazdaság és a vásárlóerő csökkenése komoly hatással lesznek 2023-ban a kiskereskedelmi eladásokra – derül ki a Deloitte jelentéséből.

Az ötven iparági vezető megkérdezésével készült, és a Retail Dive által kielemzett jelentésből kiderül, a vezetők kétharmada azt várja, hogy az ár egyre inkább fontosabbá válik, mint a márka- vagy bolthűség. Szinte minden válaszadó azt mondta, hogy a fogyasztók anyagi helyzetének változása nagy kihívások elé állítja a kiskereskedőket – főleg azért, mert a pénzügyi kiszámíthatóság visszaesése miatt egyszerűen nehezebbé válik mást ajánlani az alacsony áron túl.

Problémák mindkét oldalon

A pénzügyi nehézségek értelemszerűen nemcsak a vásárlókat, hanem az eladókat is érintik: sokan egyszerűen kiszorulnak az értéklánc mindkét oldaláról, ezért legtöbben az árrés növelésének lehetőségére fognak összpontosítani. Eközben a válaszadók fele kifejezetten nem tervez például a fenntarthatóság növelésébe fektetni – annak ellenére, hogy az elmúlt évek trendjei alapján egyre fontosabbá vált ez is a vásárlók számára. Egységesen arra számítanak, hogy az infláció megnyomja a haszonkulcsokat is: tízből hatan a működési költségek növekedésével számolnak.

Tízből hét válaszadó jelölte meg első számú kihívásként a munkaerőt, illetve annak hiányát, de megemlítették a lopások megnövekedett számát is, ami menetrendszerűen érkezik gazdasági válság idején. És persze ott a fogyasztáscsökkenés, ami logikusan következik abból, hogy az embereknek kevesebb elkölthető pénze van.

Egyre fontosabb a produktivitás és a rugalmasság

Van azért optimista jövendölés is a tényleg nagyon viharosnak ígérkező 2023-ra: a kiskereskedők már a koronavírus-járvány óta kénytelenek voltak rugalmasságot tanulni, és a legtöbben már tudják, hogy nem hagyatkozhatnak pusztán a hagyományos költségcsökkentésre a visszaesés alatt.

A cikk további tartalma a Kosárérték E-kereskedelmi magazin oldalán olvasható el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!