Újításokat hozott a Windows 10 tavaszi frissítése

Újításokat hozott a Windows 10 tavaszi frissítése
Mindössze néhány hasznos fejlesztést, illetve egy sor hibajavítást hozott az új W10 kiadás.

Megkezdte idei első nagyobb Windows 10 frissítésének terítését a Microsoft: a Windows 10 21H1, vagy May 2021 Update-ként is ismert, 19043-es build számú verzió közvetlen elődjéhez hasonlóan nem hoz hatalmas változásokat - írja a hwsw.hu. A frissítés több lépcsőben minden felhasználóhoz eljut - így a Microsoft aránylag gyorsan el tudja csípni az új verzióval esetlegesen felmerülő hibákat, mielőtt azok még szélesebb közönséget érintenének.

A korábbi, Insider Preview buildekben látottak ellenére a Fájlkezelő (File Explorer) dizájnjához végül nem nyúlt a Microsoft, amely vélhetően az őszi, nagyobb átalakításhoz tartogatja ennek lehetőségét is. A kulcsíny helyett a fejlesztők inkább az alkalmazás működésén dolgoztak, mely az ígért szerint ezzel lényegesen gyorsabb lett, különösen a keresősáv tekintetében. Utóbbi használhatóságára lassan másfél éve, a November 2019 csomag óta panaszkodtak a felhasználók, tehát a Microsoft most egy régi tartozását törlesztette.

Apró, illetve vélhetően viszonylag kevés felhasználó számára jelent segítséget, hogy a Windows Hello biometrikus beléptetőrendszer kétkamerás támogatást kapott, amely elsősorban bizonyos táblagépeknél lehet hasznos. A keményvonalas felhasználók számára jó hír, hogy a Windows Sandbox és a WDAG (Windows Defender Application Guard) is fejlődött.

Eddig a konténer runtime-ja egyezett a gazdarendszerével, mostantól azonban a runtime a mindenkori konténerhez igazított, illetve optimalizált. Ennek hála lényegesen gyorsabb működést ígér mindkét említett alkalmazásban a Microsoft. További apró változtatás, hogy immár a Windows Sandboxban is a Chromium-alapú Microsoft Edge böngésző az alapértelmezett. Szintén kisebb, elsősorban a távmunkát, illetve annak adminisztrációját végző felhasználók számára lehet hasznos változtatás, hogy a WMI GPSVC teljesítményoptimalizáción esett át. A teljes cikk itt folytatódik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!