Így változtatta meg Boggie életét a szemműtét

Így változtatta meg Boggie életét a szemműtét
Azok után, hogy új dallal zárta a tavalyi évet, Csemer Boglárka ’Boggie’ bevállalósan kezdte az ideit is: januárban először ment külföldi nyaralásra kislányával, februárban pedig megműttette a szemét. Elmondása szerint még sok izgalmas projekt vár rá idén.

Amióta Lenke bölcsődébe jár, Boggie újra a dolgozó nők táborát erősíti: felszabadult óráiban koncertszervezésre, dalszerzésre és az új kihívások megvalósítására koncentrál. „Jó életszakaszban vagyok, minden területen harmónia vesz körül. A lányom érkezése megtanított beosztani az időmet. Eltűnt a sallang a mindennapjaimból, nem vesznek el energiák, tudok a fontos dolgokra összpontosítani” – meséli az énekesnő, aki nemrég Szicílián pihent családjával.

Maszk

A kéthetes kikapcsolódás során készültek róla az utolsó szemüveges fotók, mert – mint egy Facebook posztjából kiderült – röviddel a hazaérkezésük után nem csak az éves rutinvizsgálatra jelentkezett be a Saint James Szemészeti Központba. „Szerettem a szemüvegem, mert az jelentette a privát szférámat. Fellépések alkalmával egynapos kontaktlencsét használtam, olyankor voltam Boggie, aztán visszavettem a szemüvegem és újra Csemer Boglárka lettem, akit senki sem ismert meg az utcán. Mégis úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt a maszkot, mert most vagyok abban a korban, amikor érdemes megcsinálni ezt a beavatkozást, és most kerültem olyan kezekbe, ahol ezt könnyű szívvel be tudom vállalni” – emlékszik vissza a döntés körülményeire.

Boggie és Lenke Szicíliában

Boggie sok rémtörténetet hallott kellemetlen műtétekről és a lehúzott redőnyök mögött hetekig tartó gyógyulásról. „Persze ezekkel olyan ismerősök riogattak, akik legalább egy évtizede korrigáltatták a látásukat. Ehhez képest az én műtétem a Contoura Femto eljárással 5 perc alatt lezajlott, másnap már jöttem-mentem, harmadnap pedig már tévézés közben sem fáradt el a szemem.” Az első reggel volt a legnagyobb élmény a fiatal anyuka számára, hiszen felkelt és rögtön szemüveg nélkül látta a világot, és benne Lenkét.

Tavaszi turné

Az énekesnő már a műtétje utáni napokban gőzerővel kezdett készülni a tavaszi klub-turnéjára, amelyet júniusban a Müpa popzenei sorozata követ: a Hey, June! öt-hat meghívottja közül idén ő lesz az egyetlen női fellépő. „Nagy izgalommal várom az első koncertem a Müpában, amire izgalmas látvánnyal készülünk. Biztos vagyok benne, hogy maradandó élmény lesz nekünk és a nézőknek is” – mondja lelkesen Boggie, akit tavasszal a Bécsi Magyar Intézetben is meg lehet majd hallgatni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: szemüveg