Átadták a Vodafone Digitális Díjat

Átadták a Vodafone Digitális Díjat
Három kategóriában osztották ki a Vodafone Alapítvány által meghirdetett, 15 millió forint összdíjazású pályázat nyerteseinek csütörtökön Budapesten az elismerést.

Solymár Károly Balázs, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta: az innováció elismerése és ösztönzése nem lehet csak a kormányé, hanem “mindannyiunk feladata”.

Az államtitkár úgy vélte, most olyan kihívásokra kell választ adni, mint a szomszédban zajló háború és az ellátási láncok felbomlása. A válaszok azonban nem lehetnek a szokásosak, kreatív, innovatív megoldásokra van szükség – tette hozzá.

A díjat idén digitális társadalom, digitális esélyegyenlőség, valamint környezetvédelem és fenntarthatóság kategóriákban adták át, ezen felül kiosztottak egy inkubációs különdíjat is.

A digitális társadalom kategóriába olyan innovatív, digitális megoldásokkal lehetett jelentkezni, amelyek valamely társadalmi csoport javát szolgálják. A kategória első helyezettje a Ceph Assistant digitális teleröntgen-elemző szoftver lett, amely fogászati rendellenességek felismerésére szolgál – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A környezetvédelem és fenntarthatóság kategóriában olyan digitálisan innovatív, zöld megoldásokkal lehetett pályázni, amelyek hozzájárulnak egy klímasemleges ökoszisztémához. A kategóriában a Volteum Kft. végzett az élen. A Volteum algoritmusai segítségével kiszámítja az elektromos járművek napi használatának energiaigényét, megtervezi a járművek számára a legjobb útvonalat, és optimalizálja a töltési ciklusokat.

A digitális esélyegyenlőség kategóriába olyan digitális innovatív megoldásokat vártak, amelyek hátrányos helyzetű csoportok felzárkózását segítik. A kategória győztese a Kontekt lett, amely az okoseszközök használatától ódzkodó időseknek szánt, TV képernyőhöz csatlakoztatható készülék, amely elősegíti a videóhívás létrehozását szeretteikkel, egy fizikai gomb lenyomásával.

A rendezvényen arról is beszámoltak, hogy létrehozták az innovációs különdíjat, az ezzel elismert nyertes pályázó fél éven keresztül szakmai segítséget kap a Vodafone Magyarország Zrt. mentor csapatától. A különdíjat a HandExo személyre szabható kéz-ortézis érdemelte ki.
Az eszköz akár távolról is működtethető egy applikációval, így segítve a stroke-on vagy egyéb, a kezet és az idegrendszert ért sérülésen átesett betegek mindennapi mozgását, akik így akár már önállóan, aktívan mozgathatják ujjaikat a fejlesztőgyakorlatok közben.

A Vodafone helyszínen kiadott közleménye szerint a díjat 2018-ban hirdette ki először a Vodafone Magyarország Alapítvány azzal a céllal, hogy elismerjék azokat az innovátorokat, akik praktikus segítséget adnak a mindennapi élet kihívásaihoz a digitalizáció támogatásával és egyben a társadalmi jót szolgálják. Idén 118 pályázat érkezett, 40 százalékuk magánszemélyektől, 60 százalékuk pedig szervezetektől.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Vodafone, díj