Ott hagytuk abba legutóbb, hogy a nyolcvanas évek második felére az Apple szinte egyeduralkodóvá vált a piacon, viszont a jóvilágnak még az évtized vége előtt befellegzett, mert felzárkózott a konkurencia.
Az 1989-es év negyedik negyedévében történt meg először, hogy az Apple eladásai esni kezdtek. Erre érzékenyen reagált a tőzsde is és gyakorlatilag egy szempillantás alatt a vállalat részvényei már el is vesztették az ötödét az addigi értéküknek. Ugye ennek oka az volt, hogy az IBM gépei közel tudtak ekkorra már annyit, mint a Macintosh, így semmi nem indokolta az almás konstrukciók közmondásos drágaságát.
Vissza a megfizethető kategóriához
Ennek megfelelően a ’89-végi pofonokat azzal is próbálta tompítani a cég, hogy a kevésbé tehetős vásárlóik visszahódítása érdekében egy sor általuk is megfizethető gépet tolt ki a piacra. Ezek a Macintosh Classic, a Macintosh LC, és a Macintosh IIsi voltak. Közülük az előbbi kettőt 999 dollárért árulták kijelző nélkül, míg a minden szempontból bikább IIsi 2999 dollárt kóstált. Ez a húzás pillanatnyilag megakadályozta az Apple mélyrepülését, de nézzük, mi történt eztán.
Nos, a trükk ideiglenesen bevált, ám a vállalat kutyaszorítóba került, ugyanis a cégeknél rendre az olcsóbb IBM lett a favorit az irodák felszerelésekor és közben a szoftveriparban is olyan átalakulások vették kezdetüket, amelyek kellemetlenül érintették az Apple-t. Ugye írtunk már róla, hogy a Microsoft Windows első két szériája viszonylag kevés vizet zavart a piacon, ám nagyon más lett a helyzet, amikor megjelent a Windows 3, amely a korszakban éppen azt a grafikus operációs rendszer életérzést járatta csúcsra, ami addig az Apple védjegye volt.
A kihívásra a cég azzal reagált, hogy igyekeztek emelni a tétet és új számítógépeket tártak a nagyérdemű elé. Ezek a Quadra, a Performa és a kevésbé ismert Centris voltak. A Performa lényegében egy kísérlet volt az Apple addigi gépállományának az újrabrendelésére, ami annyiban merült ki, hogy ellátták a gépeket különböző felhasználóbarát szoftverekkel, mint pl. az Apple irodai programcsomagja a ClarisWorks vagy a Glorier Enciklopédia. A nagy terv az volt, hogy szakítva az addigi gyakorlattal az Apple gépek felkerültek volna az áruházak polcaira (addig levélben lehetett rendelni gépet, illetve a cég engedélyét bíró értékesítők árulhatták csak), ez egyáltalán nem hangzott rosszul, hiszen egy teljesen új vásárlóréteget tudott elérni így a vállalat. Azonban sajnos homokszem került a gépezetbe és mégsem sült el olyan jól ez a dolog, mint ahogyan az ötlettől elvártuk volna.
Reklámokban formabontóak maradtak
Az történt ugyanis, hogy az Apple ekkorra már nagyon sokféle géppel rendelkezett és a mezei vásárló számára nem volt egyértelmű, hogy az egymástól néha kinézetben is csak alig eltérő különböző típusok melyikére is volna neki szüksége, illetve ezek konkrétan mit is tudnak. A káoszban a vállalat úgy próbált rendet vágni, hogy forgattak egy 30 perces (!) reklámfilmet, ami bemutatta, hogyan kell megvenni egy Macintosh Performát. Itt meg is tekinthető, hat részre vágva.
Ráadásul a rengetegféle számítógép új terheket is pakolt a cégre, hiszen itt már azt is meg kellett tippelni, hogy a sokaságból melyik modell lesz az, amelyiket a legjobban viszi majd a nép és abból eleget kellett gyártani ahhoz, hogy a vásárlók elégedettek legyenek. Nos, ez nem mindig jött össze és közben mindent elkezdtek ellepni a Windows alapú gépek is, így csakhamar az Applenél be kellett látniuk a döntéshozóknak, hogy csak akkor törhetnek vissza a csúcsra, ha társulnak az ősi riválisukkal, az IBM-mel.
Apple-IBM-Motorola
Ez rögtön egy hármas szövetséggé változott, amikor beugrott melléjük a Motorola, így 1991 októberében meg is született az Apple-IBM-Motorola, azaz az AIM szövetség. Persze ez sem tudott fáklyásmenetté alakulni, aminek az elsődleges oka, hogy három nagyágyú került össze, ahol értelemszerűen mindenkinek megvolt a maga (a többiekétől természetesen szögesen eltérő) elképzelése arról, hogyan lehetne a dolgokat a legjobban csinálni. Ennek ismeretében már egyáltalán nem meglepő, hogy az AIM által célként megjelölt szuperszámítógépet sosem építették meg, ám a közös munka mégsem bizonyult teljesen haszontalannak, ugyanis ennek az együttműködésnek talán az egyetlen igazi kézzel fogható eredménye lett a PowerPc processzor, ami nagyon sok szempontból változást hozott a számítástechnikába.
Ezt is főként a Macworldről szedtük, mint a korábbiak is, kép: Mashable
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!