Visszatér a legendás zenelejátszó program

Visszatér a legendás zenelejátszó program
A Winamp újra meghódítaná a gépeket és a szíveket.

 

Mondhatnánk, hogy az számít öregnek, aki azt mondogatja, hogy a mi korunkban még a kazettás magnó volt a menő. Hát, most már az is, aki azt mondja, hogy az én koromban a Winamp volt a menő. Csak míg a kazettás magnó behalt, addig a Winamp tényleg elpusztíthatatlan, mivel rengeteg rajongója van világszerte – írja a Promotions.hu.

A lejátszóprogramot Justin Frankel és Dimitrij Bolgyirev által alapított Nullsoft fejlesztett ki 1997-ben.  A zenehallgatás mellett a szoftverhez kaptunk rengeteg plugint, na meg azon versenyeztünk, ki tud hozzá jobb skint szerezni. Persze nem voltunk irigy kutyák, és ezeket megosztottuk egymással. A 2000-es években már 25 millió felhasználóra tudta feltornázni magát. Végül a programot 2013. december 20-án, karácsony előtt nyírták ki. Úgy volt, hogy a weboldalnak is búcsút intenek, de hála égnek az megmaradt, hogy mindig hozzá tudjunk férni a médialejátszóhoz.

Jön az új kiadás

Végül a Winampot 2014 januárjában a belga Radionomy vásárolta fel azzal a szándékkal, hogy egyszer új életet lehel bele. Hát, most jött el az a pillanat. Csütörtökön már érkezik az 5.8-as kiadás, amivel kiveszik a feleslegessé vált funkciókat és persze rengeteg mindent le is cserélnek benne. A szoftver kompatibilis lesz a legújabb Windowsokkal, köztük a 10-el is.

A vadonatúj 6-os verziót jövőre ígéri Alexandre Saboundjian tulajdonos, ami már zenestreamelésre és podcastok hallgatására is alkalmas lesz. Szerintem az emberek már csak a retro élmény miatt is használni fogják, de ha az új funkciók teljesen a felhasználókhoz igazodnak majd, akkor a lejátszó újra olyan népszerűségnek örvendhet, mint fénykorában. Hallottam például, hogy a 6-os verziót lehet csak Android és iOS rendszerekre tervezik, asztali gépekre nem. Na, hát ez például egy nagy butaság lenne. Várjuk mi lesz, addig pedig a láma legyen veletek – zárul az írás.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!