Az utóbbi években hazánkban is egyre több meghatározó cég áll át agilis működésre, mely hatalmas változást hoz a szervezetek életében és komoly feladatot ad a vezetőknek. Mindez még hatványozottan igaz olyan szélsőséges üzleti helyzetben, mint a mostani. Hogy lehet hatékonyan céget vezetni korona vírus idején, amikor minden bizonytalan? Többek között ez is téma lesz az első alkalommal, ráadásul online környezetben (Microsoft Teams platformon) megrendezett VIRTUAL AGILE COMMUNITY OF PRACTICE - Az agilis vezetők hazai fóruma (https://2020.va-cop.com/) című konferenciának, melyet május 15-én tartanak.
A közel félszáz felvonuló előadó között nemzetközi nagyágyúkat is találunk, például a résztvevők első kézből tanulhatnak olyan nagyhatású előadóktól, mint Karim Harbott (Agile Alliance), vagy Michael Sahota (Agilitrix, Scrum Alliance). A külföldi példák mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a hazai gyakorlati tapasztalatok megosztására is. Az program három párhuzamos idősávban zajlik, mely a hazai tapasztalatok három szintű megosztását célozza, így teret kapnak olyan szempontok, mint az (1) egyéni történetek, személyes motivációk, (2) csapatok és a (3) szervezetek.
„Nemzetközi jógyakorlatok alapján hazai szakmai közösséget szeretnénk teremteni a azoknak a vezetőknek, akiknek a következő években az agilis/digitális transzformáció élére állva ki kell vezetni a vállalatokat a válságból. , mindezt sok-sok esettanulmány bemutatásával fűszerezve. Az elmúlt évtizedben megkerülhetetlen, széles körben elterjedt megközelítéssé vált az agilitás, mely ma meghatározó a legsikeresebb vállalatok üzleti működésében is. Magyarországon számos nagyvállalat indult el ezen az úton, de szükség van olyan támogató közegre, ahol a tapasztalatcsere lehetővé teszi, hogy ne csak a saját hibáinkból tanuljunk, : és mihamarabb képessé tudják tenni a vezetők a szervezetüket, hogy gyorsan tudjon reagálni a változó világ kihívásaira, és hatékonyan tudjon új, az ügyfelei számára értékes innovációkat létrehozni.” - mondta Csaba Zoltán, a konferencia ötletadója és társszervezője.
A rendezvényen szinte minden hazai agilis tanácsadó cég jelen lesz, illetve a rendezők felkérték az ismert hazai kis- és nagyvállalati agilis transzformáción átesett, vagy épp ezen dolgozó vállalatot, hogy osszák meg egymással jó és rossz tapasztalatikat.
„Az eseményre főként azokat várjuk, akik aktív résztvevői agilis transzformációknak, illetve akik szeretnének gyorsabban innoválni és meg akarják tudni, hogy mások mit tesznek azért, hogy tartsák a lépést a gyorsan változó világ kihívásaival, vagy akár a változások élére álljanak. A részvételhez előképzettség nem szükséges. A konferencia megközelítése elsősorban üzleti oldali, de IT szakembereket is szívesen látjuk. Hangvételében nem szekta szeánszot tartunk, hanem reális képet szeretnénk mutatni, amiből ténylegesen tanulni lehet” - mondta el Ferencsák Tímea a konferencia társszervezője
„Előadóink saját szervezetükből hoznak tapasztalatokat, így első kézből szerzett információkkal gazdagodhatsz a témában a virtuális konferencián. Azért is érdemes eljönni a konferenciára, mert az izgalmas vállalati tapasztalcsere mellett értékes szakmai network is épül, hiszen az ügyfelek, vállalkozók, a transzformációt segítő, támogató szakterületek képviselői is jelen lesznek” - összegezte Káli György társszervező, aki reményét fejezte ki, hogy a VIRTUAL AGILE COMMUNITY OF PRACTICE - Az agilis vezetők hazai fóruma hasonlóan vibráló hazai szakmai közösségi esemény lesz, mint az általa alapított Service Design Day.
Az VIRTUAL AGILE COMMUNITY OF PRACTICE - Az agilis vezetők hazai fórumára háromféle jegytípus közül választhatnak az érdeklődők. Az alap konferencia jegy egy szakkönyv árába kerül, míg a virtuális konferencia formátumnak hála azok, akik az összes előadást visszahallgatnák „minden videó extra” jegyet is választhatnak. A szervezők külön „VIP támogatói jegyet” kreáltak azoknak, akik privát cset lehetőséget szeretnének egyes előadókkal – most ezt is megtehetik az MS Teams platformon, melyhez a szakértői háttértámogatást a Kvazar Cloud csapata biztosítja, így a Teams-et nem ismerők is gyorsan elsajátíthatják a felület kezelését.
A konferencia teljes programja itt érhető el.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!