Virtuális laborokban végzik a szuperteszteket

Virtuális laborokban végzik a szuperteszteket
Évi 10 millió forintos támogatási kerettel, közös kutatásokkal, valamint egyetemi infrastruktúrafejlesztéssel, például virtuális laborral mélyíti el a 2011 júniusa óta tartó együttműködését a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest, valamint a BME Gépészmérnöki Kara.

Az együttműködésnek köszönhetően a high-tech vasúti fékgyártásban felmerülő ipari kérdésekre adható válaszokat, valamint a jövő járműgyártásának módszereit kutathatják a BME gépészmérnök hallgatói. A Knorr-Bremse kötelékében dolgozó magyar mérnökök fejlesztéseit, ötleteit Pekingtől New York-ig jelenleg is számos olyan részén használják a világnak, ahol szuper expresszeket, vagy éppen a fagyos tundrán közlekedő tehervonatokat kell biztonsággal megállítani.

A Knorr-Bremse Rail Systems Budapest (Knorr-Bremse Budapest), valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépészmérnöki Kar a mai napon meghosszabbította, és egyben elmélyítette évek óta tartó sikeres együttműködését. A Gépészmérnöki Kar, valamint a csúcstechnológiát fejlesztő, tervező és gyártó vállalat célja, hogy közös erővel dolgozzanak a kutatási projektekben, amelyek a jövő anyagait, technológiáit és módszereit adják majd a járműgyártásban.

Az együttműködés során a legtehetségesebb hallgatók projekt feladat, szakdolgozat, diplomamunka, illetve PhD kutatás keretében Knorr-Bremse Ösztöndíjasként kapcsolódhatnak be a vállalat innovációs tevékenységébe a cég számára különösen fontosnak tartott szakterületeken. A Knorr-Bremse Budapest a kutatás mellett Gyakornoki Programmal is várja az érdeklődő hallgatókat. Ezáltal olyan projektekben vehetnek részt az egyetemisták, mint például a Kínában épülő nagysebességű vasút, vagy a Japánban közlekedő Shinkansen fékegységeinek méretezése. Számos volt gyakornok és kutató dolgozik jelenleg is a cégnél és a cél továbbra is a hazai szakemberek képzése és integrálása.

„A kutatók, szakemberek bevonása éles, valódi helyzetekbe a legjobb dolog, ami a hallgatókkal és egy vállalattal történhet. A végzős hallgatók, gyakornokok, illetve egyetemi munkatársak számára azért, mert az elméleti szakismeretek alkalmazása valós körülmények közötti kipróbálása az alapkutatásoknak is további lendületet adhat; a vállalat számára pedig azért, mert kiemelkedő és friss tudással bővül a csapat” – emelte ki az együttműködés kapcsán Dr. Kovács Attila, a fejlesztő mérnökök vezetője a Knorr-Bremse Rail Systems Budapestnél.

A BME Gépészmérnöki Kar, valamint a vállalat többek között olyan területeken működik együtt szorosabban a továbbiakban, mint az oktatási, továbbképzési, kutatás és fejlesztés, illetve infrastruktúrafejlesztési terület. Tovább fejlődik majd a Gépészmérnöki karon a Knorr-Bremse segítségével létrehozott virtuális tervező labor. Ezen felül a cég lehetőséget biztosít gyakorlati konzultációkra, kutatási témaspecifikációkra, a most útjának indított Knorr-Bremse Ösztöndíj és Gyakornoki Program keretében. A gyakorlati megvalósítás jegyében az aláírással egyidejűleg a Knorr-Bremse 2 millió forinttal járult hozzá a kar oktatási célú szoftver beszerzéséhez.

„A BME Gépészmérnöki Kar számára fontosak az ipari kapcsolatok, mert ennek segítségével hallgatóink naprakész tudást szerezhetnek. Ebben évtizedek óta a Knorr-Bremse az egyik legjobb partnerünk, támogatásuk nélkülözhetetlen a minőségi mérnökképzéshez. Az együttműködés hozzájárul ahhoz az eredményhez, hogy ma Magyarországon a legnagyobb presztízsű műszaki diplomát a BME Gépészmérnöki Kara adja. Ennek köszönhető, hogy a hazai rangsorokban képzéseink mindenhol az első helyen vannak, és a nemzetközi rangsorokban is előkelő helyeken szerepelnek, megelőzve a környező országok egyetemeit” – hangsúlyozta Dr. Czigány Tibor akadémikus, a BME Gépészmérnöki Kar dékánja és egyetemi tanára.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!