
A III. ProTechtor vezetői meetup nem mindennapi szakértőgárdával vágott bele a modern menedzsment titkainak boncolgatásába: Kemény Dénes válogatott vízilabdázó és mesteredző, Peer Ákos, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Digitális és Projekt portfolió vezetője, Nádai Gábor, a Bitrise Engineering Managere, valamint Porkoláb Imre, a katonai képességfejlesztés és innovációs stratégia szakértője osztották meg – szó szerint – aranyat érő tapasztalataikat. A sikeres menedzserré válás felé vezető út mindannyiuk számára hosszú és tanulságos volt, és saját bevallásuk szerint az első lépést az önismeret és az ideális „útitársak” kiválasztása jelentette. Abban pedig egyetértettek, hogy a vezetés egy önálló szakma, melyhez a gyakorlatban szerzett ismereteken túl tudatosság és alázat kell.
„Nem főnök, hanem vezető akarok lenni”
Talán közhelynek tűnhet a fenti kijelentés, valójában azonban sok menedzser számára jelent nehézséget megtalálni az egyensúlyt a tekintélyen, illetve a kölcsönös bizalmon alapuló vezetési stílus között. Hogyan tudja egy vezető kihozni a csapattagokból a maximumot egyénileg és csoportszinten, miközben olyan légkört teremt, ahová szívesen térnek vissza nap mint nap? A „hivatásos” vezetők olyan tippeket hoztak, melyek a hadseregtől kezdve az úszómedencén és a techcégek nyitott irodahelységein át mindenhol megállják a helyüket. Lássuk!
1. Kell a kémia
Szinte hihetetlennek tűnik, de a sikeres csapatmunka egyik legfontosabb feltétele az érzelmi komponens: az a bizonyos kémia, ami arra sarkallja a vezetőt, hogy a végsőkig küzdjön az irányítása alá tartozó kollégák érdekeiért. A kötődés fordítva is működik, a hálás munkatársak akkor teljesítenek átlagon felül, ha megbecsülik őket és jelen van egy láthatatlan összetartó erő a csoportban.
2. Keresd az „igenembert”!
A csapatok felépítésénél jól jön a diverzitás, minél több készség és képesség találkozik, annál gyümölcsözőbb lehet a közös munka. Egy aranyszabály azonban van: a munkahelyen is érdemes kerülni a negatív és borúlátó embereket, akik minden megoldásra találnak egy újabb problémát. „Azért nem lehet, mert….” és „ez úgysem sikerülhet” – ismerős?
3. Hirdesd az igét!
Az evangelizáció még mindig az egyik legfontosabb eszköze annak, hogy az egy szervezethez, illetve csapathoz tartozó kollégák közös nyelvet beszéljenek, tisztán lássák a szervezeti célokat, és azt is, hogy ők hogyan tudnak hozzájárulni a sikerhez. Mindig kell lennie 15 percnek arra, hogy a csapat átbeszélje a feladatokat, rendezze sorait és újult erővel vesse bele magát a munkába – a vezető útmutatásával.
4. A munkavállalói felhatalmazás ereje
A munkahelyek többségében most még kicsit idegenül hangzik az elképzelés, mely szerint érdemes a belépő munkavállalóra már az első naptól kezdve olyan egyéni feladatkört bízni, melyért kizárólag ő tartozik felelősséggel. Habár ez a típusú megközelítés nagyfokú bizalmat igényel, a kollégák szinte kivétel nélkül jobb teljesítménnyel jutalmazzák az ilyen vezetőket.
5. Éld meg a sikert és adj belőle a csapatodnak!
Napjainkban egyre nehezebb feladatnak tűnik jól megélni az elért sikereket, egy pillanatra büszkén megállni, és nem azonnal a következő kihívásra koncentrálni. A csapat élén álló menedzsernek különösen nagy szerepe van abban, hogy ezeket a kis „győzelmeket” a csoport közös erőforrásává alakítsa. +1. Generációs ellentét? Azt már nem! Egyre komolyabb problémát jelent a munkahelyeken a különböző generációk küzdelme, ami sajnos nem a teljesítményt javító egészséges versengés kategóriájába tartozik. Akkor jár a legjobban a vezető, ha tudatosan figyel az ellentétek enyhítésére, és lehetővé teszi, hogy a fiatalabb és az idősebb generáció együtt haladjon és fejlődjön a munkahelyen.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!