2021-ben egy befektető kb. 8 km2 (2000 acre) virtuális ingatlant vásárolt a The Sandbox nevű metaverzum platformon. A tulajdonos az Ethereum blockchain-en vásárolt 792 NFT (non-fungible token = nem helyettesíthető zseton) ellenértékeként elvileg 1200 telket szerzett meg. De mivel is rendelkezett ez a befektető valójában a vásárlás eredményeképpen?

A kriptobefektetésekkel foglalkozók körében általánosan elterjedt vélekedés szerint az NFT digitális alkotások és „vagyontárgyak” esetében valódi és elvitathatatlan tulajdonjogot testesít meg. Ez a jog különféle metaverzum platformok, környezetek, applikációk, játékok között átjárhatóságot biztosítana (interoperabilitás), illetve lehetőséget nyújtana az egyes virtuális tételek szabad adás-vételére a blockchain-en, mégpedig tetszőleges, vevő és eladó között kialkudott áron, tekintet nélkül a két érintett félen kívüli bármely természetes személyre, cégre vagy egyéb szervezetekre (decentralizáció).

Ezen vélekedés ellenére a virtuális tulajdonosok jogi státusza ennél lényegesen bonyolultabb. A jelen állapotok szerint a metaverzumban megtestesülő vagyontárgyak feletti rendelkezés jogát nem a tulajdonjog, hanem a szerződéses jog határozza meg.

Vásárlás a metaverzumban

A virtuális vásárlások ténye a blockchain-en rögzül, a tranzakciókat utólag pedig sem megváltoztatni, sem törölni nem lehet. A tranzakció eredményeképpen a vásárló egy NFT, vagyis egy egyedi programkód birtokába jut, ami azonosítja a virtuális vagyontárgyat. Az NFT-t a vásárló a kriptotárcájában „hordozhatja” a metaverzumban.

A tulajdonos jellemzően annak tudatában vásárol, hogy a tárcájához való hozzáférést biztosító kulcs nélkül senki nem foszthatja meg a virtuális ruhatárgyától, műalkotásától, lakásától vagy játékeszközétől. Emiatt a legtöbben azt gondolják, hogy az NFT és az általa azonosított virtuális jószág egy és ugyanaz. Ténylegesen az NFT, ami valóban személyes tulajdont képez, egy jogosítvány arra, hogy az NFT tulajdonosa a virtuális világban az NFT által azonosított vagyontárgyat birtokolja.

ÁSzF, végfelhasználói licensz stb.

Elsőre a különbség nem szembetűnő. Viszont amikor valaki csatlakozik egy metaverzum platformhoz, az illetőnek el kell fogadnia a platform szolgáltatási és felhasználói szabályzatát. Bár ezek a dokumentumok komoly jogi kötelezettségeket határoznak meg a szolgáltató és a felhasználó között, sajnálatos és közismert módon a felhasználók töredéke veszi csak a fáradságot arra, hogy elfogadás előtt megismerkedjen a szabályzatok tartalmával.

A blockchain-től eltérően a metaverzum platformok nemhogy nem decentralizáltak, hanem éppenséggel egy cég ellenőrzése alatt állnak. Ezek a hosszú és többségében nehezen érthető jogi szövegek határozzák meg valójában, hogy mit is testesít meg a virtuális tulajdonjog az adott platform esetében.

Az interoperabilitás és a hordozhatóság elvileg a metaverzum alapvető tulajdonságai, vagyis a virtuális ingóságok (avatarok, eszközök, műalkotások stb.) szabadon hordozhatók kellene, hogy legyenek. De a ma virtuális világai jellemzően nincsenek egymással kapcsolatban, és momentán egy NFT nem teszi lehetővé, hogy minden körülmények között ugyanaz a virtuális varázspálca vagy sportcipő jelenjen meg a felhasználó számára a különböző platformokon. Ha van is átjárhatóság a platformok között, az adott NFT minden egyes platformon az annak a környezetnek megfelelő, lokalizált digitális jószágot azonosítja.

A virtuális apróbetű

A platformok ÁSzF-jei szerint jogi értelemben a megvásárolt NFT és az általa birtokolható digitális vagyontárgy szinte soha nem egy és ugyanaz. Az NFT a blockchain-en leledzik, a virtuális telek, avatár, műalkotás stb. pedig ezzel szemben magáncégek saját kóddal működő szerverein, kívülállók számára alapesetben hozzáférhetetlen adatbázisokban. Ez azt jelenti, hogy a digitális bármik vizuális és funkcionális tulajdonságai, amik tényleges értékkel ruházzák fel azokat, egyáltalán nincsenek a blockchain-en, hanem a platformok tulajdonosainak és működtetőinek kizárólagos ellenőrzése alatt vannak.

Az ÁSzF értelmében a platformok akár jogszerűen törölhetik is a virtuális javakat, vagy megszüntetve az NFT és a vagyontárgy közötti kódolt kapcsolatot, megfoszthatják az NFT tulajdonosát a vagyontárgy birtoklásától. Végeredményben az NFT birtoklása nem feltétlenül jelenti az általa azonosított digitális jószág tulajdonjogát, hanem a platform által adott hozzáférési jogot az adott vagyontárgyhoz.

Ha valakit például jogszerűen kitilt egy adott platform, akkor hiába rendelkezik az illető még a blockchain-en az eredeti NFT-vel, az a kód funkcionális és pénzügyi értelemben véve értéktelenné válik. Természetesen egyetlen platform számára sem lenne életbiztosítás, ha szisztematikusan ilyen eljáráshoz folyamodna, de jogi értelemben semmi nem gátolja meg ebben. Ha a fent említett The Sandbox érdemi szabályzatsértést állapít meg egy felhasználó részéről, akkor azonnal, külön értesítés nélkül is felfüggesztheti vagy megszüntetheti a felhasználói fiókot az összes hozzátartozó virtuális vagyontárggyal egyetemben.

A tanulság, hogy a nyers technológia önmagában nem fogja megnyugtatóan rendezni a metaverzumban megtestesülő digitális vagyontárgyak valós tulajdonjogát. Az NFT-k nem képesek áthágni a jelenleg működő metaverzum platformok központosított ellenőrzési korlátait. Végeredményben a technikai innovációval összhangban lévő jogi reformra van szükség ahhoz, hogy a metaverzum tulajdonjogi értelemben olyan érett legyen, amilyennek ígéri magát.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!