Tovább tolódik a Pixel 4a megjelenése

Tovább tolódik a Pixel 4a megjelenése
Először május 22-éről június 3-ára, majd most még későbbre, július 13-ára halasztotta a Google az új középkategóriás telefonjának bemutatását.

A legfrissebb hírek szerint a Pixel 4a, a Google középkategóriás telefonja csak július 13-án jelenik meg, és augusztustól kerül forgalomba – számolt be róla a hvg.hu. Hozzáteszik, akkor sem minden színváltozat, ugyanis csak a Just Black színű modell vásárolható meg augusztus 6-tól, míg a Barely Blue-t csak október 1-jétől lehet elérni. Egyelőre nem tudni, mi állhat a késlekedés hátterében, ugyanis a források szerint az ellátási láncokkal nincsen probléma, az egységek készen állnak a szállításra.

De nem csak a Pixel 4a jelenhet meg később a vártnál. Állítólag a Pixel 5-öt is később mutatja be a Google (ez a telefon a hírek szerint már 5G támogatást is kap). A Google hivatalosan nem említett bemutatási dátumot, de most úgy tűnik, hogy a telefon bejelentésére az év vége felé, esetleg novemberben kerülhet sor.

Mint a fentiekből is látható, egyelőre bizonytalan az új Pixelek megjelenési ideje, azonban a Google máris árengedményt ad az Egyesült Államokban a régebbi modellekre. A 64 GB-os Pixel 3a-t jelenleg 279 dollárért adják a korábbi 399 dollár helyett, az ugyancsak 64 GB-os Pixel 3a XL-t 319 dollárért 479 dollár helyett.

A teljes cikket elolvashatja a hvg.hu oldalán.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!