
A laptop nem az ágyba való
Valószínűleg mindenki tisztában van vele, hogy a laptopokat nem ajánlott az ágyban használni, azonban mégis hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni ezt az intelmet. Pedig egyrészt a gépünk hamar túlmelegedhet, ha párnára, paplanra, vagy egyszerűen csak a lábainkra helyezzük. Emellett az ágyban elfogyasztott kávé is könnyen a laptopra borulva végezheti, amitől sérülhet az alaplap, ez pedig nagy károkkal járhat. „Arra is figyelni kell, hogy a laptopot mindig kapcsoljuk ki, mielőtt a tokjába vagy táskába tesszük. Ugyanis, ha egyszerűen csak lezárjuk, akkor könnyen lehet, hogy még nem állt le teljesen a rendszer és ilyenkor „beakadhat" egy program vagy frissítéseket végezhet a háttérben, ezért nem tud kikapcsolni, így mire kivesszük a táskából, forró lesz, túlmelegszik, ami nem tesz jót neki" – mutatott rá a laptophardware.hu operatív vezetője.
Az étel és a házi kedvencek is a billentyűzet ellenségei
Ha azt már megtanultuk, hogy lehetőleg asztalnál vagy laptoptartón használjuk a gépünket, akkor arra is érdemes figyelni, hogy lehetőleg ne azon fogyasszuk el a reggelinket, és a kis kedvenceinket is tartsuk távol tőle. Ha ezt nem sikerült megoldani, akkor sem kell pánikba esni, van megoldás. „A billentyűzetben könnyen összegyűlhet a por, morzsa, illetve az háziállatok szőre is, amit érdemes rendszeresen eltávolítani. Ezt egyszerűen megtehetjük egy ecset segítségével, vagy sűrített levegővel. Arra azonban fontos figyelni, hogy ne feszegessük a billentyűket" – hívta fel a figyelmet Krajnyák Tamás. Jó ötlet lehet fertőtlenítős kendővel a gombokat és a kijelzőt is áttörölni időnként.
Nemcsak kívül, hanem belül is takarítani kell
Ha mindent megtisztítottunk a gépen, akkor itt az ideje belül is rendet tenni. Pár kattintással („Ez a gép"/„Eszközök és meghajtók"-on belül az SSD általában (C:) meghajtó) le tudjuk ellenőrizni, hogy mi a helyzet a laptopunk tárhelyével. Ha megoldható, akkor jobb a felesleges dolgoktól megszabadulni, tehát törölni őket. Ha úgy érezzük, hogy sok a nélkülözhetetlen fájl és program a gépünkön, akkor ajánlott a tárhely bővítése vagy az adatok kimentése mellett dönteni. Fontos, hogy a táhelyen mindig legyen minimum 10 százalék szabad hely. A foglalt hely kék színnel, a szabad szürkével van jelezve, ha a kék szín helyett piros a csík, akkor már túl kevés a szabad hely és azonnal cselekedni kell.
Sok a tévhit a felújítással kapcsolatban
Az asztali gép modulárisan épül fel és szinten minden alkatrész kompatibilis mindennel, ezért sokkal kézenfekvőbbnek tűnik a laikusok számára is, hogy megjavíttassák, ha valami elromlik rajta. „A laptopnál viszont minden alkatrész egyedi. Az általános alkatrészeken kívül – memória, processzor, SSD, kijelző – minden más egyedi, ezért az emberek azt hiszik, hogy nem lehet külön-külön megjavítani a részeit. Ez azonban nem igaz, ugyanis szinte mindent szét lehet szedni és megjavítani. Érdemes ezt a lehetőséget megfontolni, mielőtt végleg lemondanánk a laptopunkról" – hangsúlyozta Krajnyák Tamás. „Tíz éves kor felett már nem szívesen próbálkozunk a gépek megmentésével, egyszerűen csak azért, mert már a sok felmelegedés-lehűlés folyamattól annyira elhasználódik a műanyagház és az alaplap. A műanyag alkatrészek a sok hőtágulástól ennyi idő alatt már elfáradnak és szétszedés közben könnyen eltörhetnek. Azonban hat-nyolc éves korig érdemes lehet szervizbe vinni, és megpróbálni megmenteni, annál is inkább, mivel nagyon ritkán fordul elő, hogy a laptop minden része menthetetlen legyen, és így minden egyszerre szoruljon cserére. 60-70 ezer forintból többlépcsős felújítási folyamat során lehet egy olyan laptopunk, amelyet még évekig lehet használni, ahelyett, hogy ötször-hatszor ennyiért egy újat vásárolnánk" – tette hozzá a szakértő.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!