
Alapesetben a népszerű Google is praktikus keresési opciónak minősül, de a dolog azért nem ennyire egyszerű. Mindezek mellett egyéb más lehetőség – webes felületek, ingyenes applikációk használata - közül is tudunk választani.
A hagyományos telefonos tudakozó pedig már múlt idő. A telefonszam-tudakozo.hu annak járt utána, hogyan és milyen módon keresnek telefonszámokat az emberek.
A mobiltelefonok térnyerése és a telefonszám keresés hatékonysága
Az okostelefonok elterjedésével már a webes keresési kritérium is bárhol elvégezhető. A Canalys Research friss (2020 harmadik negyedév) kutatása szerint az okostelefonokból világszerte 348,0 millió darabot értékesítettek, ami 1% -os csökkenést jelent minden évben. Ugyanakkor az előző negyedévhez képest 22% -os növekedésről beszélhetünk. A Samsung visszaszerezte az élmezőnyt, 2% -kal, 80,2 millió adtak el.
A Huawei a második helyre szorult 23% -os csökkenéssel, 51,7 millió darabra. A Xiaomi először a harmadik helyet szerezte meg, 45% -os növekedéssel 47,1 millió darabot adtak el. Az Apple, amelynek szeptemberben nem volt kiemelt iPhone terméke, 43,2 milliót adott el, 1% -kal kevesebbet.
A Lenovo pedig 10,2 millió eladott készülékről számolt be, amellyel végül utolérte a wuhani gyár üzemzavarai miatt leállított korábbi megrendeléseket. Mindezek mellett az elemzők azt is megfigyelték, hogy a fejlődő országokban sokkal több a mobiltelefonokon folytatott kommunikáció, mint a hagyományos és közvetlen emberi kapcsolat. Ez félelmetes! Ennek ellenére az okos eszközökön történő böngészés felgyorsult.
Böngésszünk a weben!
Korábban már említettük a Google-t, ha egy gyors telefonszám keresést szeretnénk. Mellette a legtöbbször a különböző applikációkat is használjuk, ezekről a későbbiekben még lesz szó. Nézzük meg, hogy milyen hazai lehetőségeink vannak, az egyszerű webes keresést illetően.
A telefonszamkereses.hu segít megtalálni a kívánt telefonszámot, sőt napi szinten értékelik a számokat, így megtudhatjuk melyek a „zaklató”, „veszélyes” vagy „semleges” telefonszámok. A felhasználók az oldal segítségével megoszthatnak egymással telefonszámokat, ez azért is hatékony, mert az a szám, amely „veszélyes” minősítést kapott jelzésértékű lehet az oldalt újonnan felkeresők számára.
A kihivott.hu adatbázisban még a leggyanúsabb telefonszámokat is kiszűrhetjük, legyen az bármilyen szám, pláne, ha egy adott számhoz még hozzászólás érkezik, hogy ez a telefonszám „kéretlen” vagy „veszélyes”.
Mindezek mellett a legismertebb magyar szolgáltatók – Telekom, Telenor és Vodafone is rendelkezik saját website-tal, beleértve a keresési szolgáltatást is.
Telekom
A könnyen kezelhető webes felületen névre, telefonszámra és cégre is kereshetünk. Probléma lehet, hogy számos előfizető - a vásárlást követően - titkosította a hívószámát, ezért gondot okozhat, ha pontos találatot szeretnénk.
Telenor
A Telekommal ellentétben a cég már rögtön közli az ügyféllel, hogy titkosított számról és feltöltőkártyás előfizetőkről nem ad tájékoztatást. Jobb, ha tisztán látunk mielőtt nagy reményeket fűznénk a kiterjedt kereséshez. Ezt a kis akadályt orvosolhatjuk úgy, hogy telefonszámra és névre, illetve címre tudunk keresni, feltételezve, hogy az ügyfél publikus adatokat adott meg.
Vodafone
A keresés igen nagy skálán kivitelezhető: névre, címre, irányítószámra és településre is kaphatunk találatot. Ugyanakkor a titkos telefonszámokat itt sem láthatjuk, nem beszélve arról, hogy a szolgáltató erre nem hívja fel a figyelmünket.
Telefonszám kereső a népszerű alkalmazások segítségével
A GPS elterjedésével az okostelefonokon történő keresések sokkal konkrétabb információt vagy találatot adhatnak, mint a klasszikus webes vizsgálatok. Nézzük a következő ismert applikációt, mit is nyújt nekünk, méghozzá ingyenesen:
Caller Location – Telefonszám kereső
Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy „ismeretlen hívást” kaptunk, és jó lett volna felfedni a hívó fél kilétét. Az ingyenes Caller Location megtalálja adott hívószám helyét, megmutatja azt a GPS térképen. Mindezek mellett részletes hívófél-azonosító információt is ad, például szolgáltató neve, vagy a telefonszám tulajdonosának adatai.
Volt már telefonhívás ismeretlen számmal? Szeretné megtalálni a hívó helyét? Szeretne telefonszám-keresési eszközt kapni a hívó fél részletes információira? A telefonszám kereső mindezen igényeket kielégíti. Megtalálja a hívószám helyét, és megjeleníti azt a GPS térképen. Kapcsolódik hozzá még egy „hívásblokkoló” funkciós is: ha ezt használjuk, akkor kiszűrhetjük az úgynevezett „spam”-hívásokat, maga a hívószám pedig tiltólistára kerül, ennek következtében nem fognak zaklatni. Igaz ez a kiegészítő szolgáltatás már a legtöbb okostelefon „hívás” funkciójába (pl:. Samsung Galaxy A 70-es széria) gyárilag telepítve van.
Phone Number Locator – Mobilszám-kereső
A telefonunk segítségével megtalálhatjuk bármely országából származó telefonszámot. Megjelenik a telefonszám városi területe, az állam, az ország és a szolgáltató, valamint a földrajzi elhelyezkedés is látható a térképeken. Megnézhetjük továbbá, hogy ki hívott és azonosítja az ismeretlen bejövő hívásokat a hívóazonosítón keresztül. 12 982 város területkódját teszi elérhetővé az előfizetői törzstárcsázáshoz (STD), és 246 ország kódja a nemzetközi előfizetői híváshoz (ISD). A részletes helyadatokkal könnyedén böngészhetünk ebben az online telefonkönyvben. Tiltott számjelző és hívásblokkoló funkciót itt is találunk. A felsoroltak mellett offline keresési mód is lehetséges, azonban, ha a Google Térképet használjuk, akkor már online kell használni.
New Life, Number Locator
A telefonszám kereső egy olyan eszköz, amely felkutatja a telefon előtagot, és megmutatja, hogy a telefonszám hol van regisztrálva. Időnként pontos helyet adhatunk meg, például várost, ugyanakkor csak a telefonszám tulajdonosának országát mutatja meg. A telefonszám-kereső mutatja is a hívó helyét a GPS- térképen.
Number Locator – Live Mobile Location
Ez az egyetlen szolgáltatás, amely megjeleníti a hívó helyét a telefon kijelzőjén. Az alkalmazás a legjobb mobilszám helymeghatározó app, amely segít megtalálni az STD kódokat és az ISD kódokat.
Telefonkövető (magyar)
Mi magyarok is büszkélkedhetünk az ingyenes alkalmazások területén. A teljesen friss fejlesztésű app segítségével – a telefonszám tracker - lehetővé teszi a mobiltelefon helyének nyomon követését. Ehhez mindkét telefonra telepíteni kell az alkalmazást, mindig a követni kívánt személy engedélyével, majd beírni az adott személy kódját az alkalmazásba, és így felkutathatjuk őket. Ez a szolgáltatás leginkább a hazai fiatalok körében lehet népszerű. Például, ha egy zenei fesztiválon a baráti társaság elkeveredik, akkor jól jöhet egy ilyen „telefonkövető”. Mondjuk nem árt, ha még a buli előtt megadjuk a kódokat mert a későbbiekben, akár ittas állapotban is, csak problémákat okozhat ez az alkalmazás.
Mennyire van értelme az offline keresőnek?
Sokan azt mondják, hogy a klasszikus tudakozó nem ment ki a divatból. Mondjuk manapság már elképzelhetetlen internet nélkül létezni, mégis az idősebb generáció még mindig használja a 11800-as számot. Ennek ugyanakkor hátránya, hogy nincs lehetőség kibővített keresésre és a legtöbb esetben csak hazai telefonszámokról kaphatunk felvilágosítást.
A fejlődés megállíthatatlan
Ha azt szeretnénk megtudni, hogy honnan jött a telefonhívás, és mindezt vezetékes vagy mobilszámról kezdeményezték, akkor a telefonszám kereső egy igen hatékony szolgáltatás lehet. Főleg abban az esetben, ha már elegünk van a zaklató vagy reklámcélú (pl. biztosítás, nyereményjáték) megkeresésekből. Az okostelefonok világában – és a szolgáltatók biztonságvédelmének köszönhetően – ezek már egyre ritkábbak, a téves hívásokat viszont nem olyan egyszerű elkerülni. Megfigyelhetjük azt is, hogy manapság többet használjuk a telefonunkat, a személyes baráti vagy családi kommunikáció helyett, igaz azonban, hogy az okoskészülékek elterjedése könnyebbé teszi a telefonszámok keresését. Mindezek mellett a hagyományos, offline szolgáltatások sem felejtődtek el, viszont jelentőségük csökkent.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!