Tehetségprogram indul pályakezdőknek

Tehetségprogram indul pályakezdőknek
A Lufthansa Systems Hungária, a légiközlekedési informatika egyik piacvezetője idén is elindítja tehetséggondozó IT Young Professional Programját. A vállalat szakemberei több száz légitársaság és repülőtér mindennapi biztonságos és hatékony működését segítik Budapestről és Szegedről. A pályakezdő fiatalok ebbe a különleges iparágba kapcsolódhatnak be a program során.

Az IT Young Professional Programot először 2012-ben hirdette meg a Lufthansa Systems Hungária azzal a céllal, hogy olyan tanulási időszakot biztosítsanak a pályakezdők számára, amely projektfeladatokon keresztül vezeti át őket az elméleti alapoktól a tényleges munkafolyamatokba. 2021-ben 10-14 fiatal próbálhatja ki magát a folyamatosan megújuló és egyre gyorsabban fejlődő légiközlekedési informatika területén. A cég június 1-ig várja az általános szoftverfejlesztési tudással és magabiztos angol nyelvismerettel rendelkezők jelentkezését.

„Az új érkezők minden évben friss tudást, új gondolatokat és lendületet hoznak a mindennapjainkba. Olyan pályakezdőket vagy pályamódosítókat várunk, akiknek fontos a folyamatos fejlődés, és színvonalas szakmai munkára vágynak" – mondta Turcsikné Gáspár Georgina, a Lufthansa Systems Hungária HR vezetője, majd hozzátette: „A program indulása óta több mint 80 fiatal vett részt a képzésben, és többségük ma is velünk dolgozik. Ez mutatja a program sikerességét, és azt, hogy a légiközlekedési informatika egy olyan izgalmas terület, ami hosszú távon is vonzó perspektívát nyújt a fiatal tehetségek számára."

A projektorientált gyakorlati oktatás júliusban kezdődik, szeptembertől pedig már éles környezetben, a cég ügyfeleivel és rendszereivel foglalkozhatnak a fiatalok. A napi több millió utas kényelmét és biztonságát támogató rendszerek tervezésén és működtetésén túl a résztvevők betekintést nyerhetnek a magyarországi központ innovációs projektjeibe is. A tanulás nem a megszokott, tantermi módszert követi, hanem egy demó projekt kidolgozásán keresztül, tapasztalati úton, agilis szemlélettel zajlik. Az irányított csapatmunkát prezentációk, a belső ügyféllel való egyeztetés, egyéni coaching és különböző tréningek egészítik ki, a technikai tudás elsajátítását, fejlesztését pedig szakmai mentorok és kiváló trénerek segítik.

A program részleteiről itt olvashattok.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!