Szinte mindent odaadnál ezért a eltöltési sebességért

Szinte mindent odaadnál ezért a eltöltési sebességért
1200 Mbps letöltési sebességet mutatott be 4G+ technológián a Telekom és az Ericsson. Egyelőre még csak labori körülmények között érhető el a technológia.

A Magyar Telekom az Ericsson Magyarországgal közösen tesztelte az 1200 Mbps letöltési sebességet lehetővé tevő mobiltechnológiát a Budapesten megrendezett Regionális Digitális Csúcstalálkozón.

A ma még csak laboratóriumi körülmények között bemutatható továbbfejlesztett 4G+ technológia radikális – körülbelül háromszoros - teljesítménynövekedést jelent a jelenleg publikusan elérhető leggyorsabb mobilinternetes lehetőségekhez képest. A technológia több frekvenciatartomány aggregálásával, továbbfejlesztett antenna rendszerrel és magasabb rendű modulációval tudja elérni a jelenleg publikusan elérhető sebesség többszörösét.

A több frekvenciasáv aggregálásával megvalósuló 4G+ technológia már elérhető az élő hálózatban is. A bemutatóban felsorakoztatott berendezések jelentős része megegyezik a Telekom hálózatban jelenleg is telepített legmodernebb eszközökkel. „Hálózatfejlesztésünk eredményeképpen mára gyakorlatilag az ország teljes lakossága számára elérhetővé vált a gyors mobilinternetezést biztosító 4G szolgáltatás. De nem állunk meg. Miközben tovább növeljük az ügyfeleinknek nyújtott 4G mobilinternet sebességet és a legkisebb falvakba is elvisszük a 4G szolgáltatást, ma egy olyan sebességet és technológiát mutattunk be partnerünkkel, amely már a jövő hálózati igényeire ad választ, amikor a hálózatba kapcsolt több milliárd eszköz egymással is kommunikálni fog, és elérkezik a dolgok internetének (IoT) korszaka” – mondta el Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója a bemutató kapcsán elmondta: “Az Ericsson a Magyar Telekommal együttműködésben a legújabb 4G+ technológiákat mutatja be Magyarországon.  A kereskedelmi hálózaton demonstrált sikeres korábbi teszteket követően a mai esemény egy fontos továbblépés az Ericsson és a Magyar Telekom közötti együttműködésben. Meggyőződésünk, hogy segíteni és támogatni tudjuk a Magyar Telekomot a hazai távközlési ipar továbbfejlesztésében.”

A 1.2 Gigabit/másodperc (azaz 1200 Mbps) sebességű letöltés legfőbb újdonsága, hogy ekkora sebességet egyetlen felhasználó számára képes biztosítani 4G+ (LTE-Advanced) technológiával. Mindez teljes mértékben ma elérhető, az Ericsson mai hálózatokban üzemelő rádióhálózati eszközein valósul meg. A felvonultatott legújabb LTE megoldások eszköztára már kereskedelmi gyakorlatban van: 3 vivő aggregációja, 4x4 antennás átvitel és 256QAM moduláció. Mindezeket egyszerre alkalmazva 1.2 Gigabites sebességet egyetlen felhasználó számára nyújtani már az 5G szolgáltatásokat célozza meg.

Az Ericsson 5G hálózatfejlesztési útja is egybevág a bemutatóval: a mai 4G+ hálózatokon 5G funkciókat vezetnek be, amint azok elérhetővé válnak. Így egy fokozatos átmenettel készíthetik fel a mai 4G+ hálózatokat az 5G szolgáltatások nyújtására.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!