Szakértői becslések szerint a magyar gazdaságból jelenleg 20-30 ezer informatikus hiányzik, míg globális szinten 2025-re már mintegy 4 millió IT tudással bíró digitális szakemberrel lesz kevesebb a szükségesnél. A 2004-ben alapított, magyar tulajdonú Stylers Group erre az emberi erőforrás problémára nyújt választ teljes vertikumot lefedő szolgáltatási porfóliójával. Hiszen a cégcsoport egy kézből kínál egyedi vállalati szoftverfejlesztési megoldásokat, vállalati technológiai képzéseket, illetve projektalapon kölcsönöz teljes fejlesztői csapatokat.
A cég számára a nemzetközi piac sem ismeretlen, hiszen 2010 óta a magyar főváros mellett az amerikai San Diegoban is van irodája, ahol többek között Oprah Winfrey és Deepak Chopra vállalkozásai számára nyújtottak szoftverfejlesztési szolgáltatásokat. „Innen nőtt ki 2016-ban a korábban Braining Hub, most már Stylers Academy nevű IT oktatási központunk, amivel a kezdetektől az volt a célunk, hogy gyakorlatiorientált, minőségi képzéseket nyújtsunk olyan területeken, melyeken valóban nagy igény van munkaerőre, illetve szaktudásra. Az elmúlt évek dübörgő digitalizációja világossá tette, hogy ebben is szintet kell lépnünk" – hívta fel a figyelmet Laczkó Gábor, a Stylers Group információ-technológiai cégcsoport társtulajdonosa.
A Stylers Academy indulása óta összesen mintegy 20.000 szakember számára nyújtott már technológia képzést a magyar piacon.
Kincsesbánya a digitalizáció, de kritikus munkaerő- és kompetenciahiány kínozza a cégeket
Ma már a csapból is az folyik, hogy a folyamatok optimalizálása, az algoritmusokkal felvértezett vállalati szoftverek vagy éppen a prediktív analitikára épülő webshop nélkül halálra van ítélve az üzleti siker. Kétségtelenül hatalmas lehetőségek rejlenek a legújabb technológiákban, ugyanakkor érdemes belegondolni, hogy még a legnagyobb cégek számára is óriási kihívás egy-egy ilyen projekt megvalósítása. Pláne egy komplex, az egész szervezetet felölelő profi informatikai rendszer felépítése és üzemeltetése. A piac egyre bonyolultabb és egyre gyorsabban fejlődik, a kegyelemdöfést pedig kétségkívül a globális ICT szektorban uralkodó munkaerőhiány adja meg. Ennél azonban messzebbre vezet a probléma, hiszen a munkavállalók jelentős részének problémát okoz az új fejlesztések használata a mindennapokban.
„Ahogy a technológia egyre több területre tör be, a szakma is egyre sokszínűbb lesz, gondoljunk például a profi üzleti adatelemzőkre vagy akár a mesterséges intelligenciával napi szinten dolgozó marketingesekre. Ez a jövőben egyre inkább jellemző lesz, ezért nagyon fontos, hogy az IT-szakemberek sokoldalú fejlesztése és továbbképzése mellett minden munkavállalót felvértezzünk a jövőben szükséges technológiai tudással, hiszen várhatóan olyan munkakörökben fognak dolgozni, melyeket ma még nem is ismerünk. A Stylers Academy képzései aktívan használnak AI és VR megoldásokat az oktatás során, illetve teljesen cégre tudjuk szabni a tréningeket és akár egy komplett vállalati IT-csoportnak átadni a legfrissebb szakmai trendeket. Ha pedig egy konkrét projekt megvalósítására kellene felkészíteni a kollégákat, nem is kell tovább menni: mind az előkészületekben, mind a megvalósításban segíteni tudjuk őket" – magyarázza Laczkó Gábor.
Így vizualizálj jogi szövegeket, vagy...
Az új köntösbe öltöztetett Stylers Academy kínálatában olyan innovatív, ugyanakkor nélkülözhetetlen képzések érhetők el, mint az agilis transzformáció, az IT-biztonság, DevOps tréningek széles választéka vagy éppen AI és Data Science képzések, egészen az etikai keretektől a jogi kérdésekig. Emellett természetesen megmaradtak a palettában a legfontosabb programnyelvek, melyek többsége kezdő és haladó szinten is teljesíthető, ugyanakkor számos soft skill tréning, például a tudatos vezetéssel vagy a profi prezentációs technikákkal kapcsolatos ismeretanyag is helyet kapott az új akadémia képzési portfoliójában. A témákon kívül a tapasztalt, szakértelmüket minden nap a gyakorlatban is bizonyító oktatók garantálják a magas színvonalat és a piacképes tudást.
„A Stylers Acedemy-vel a kezdetekben az volt a célunk, hogy az értékes globális tapasztalatokat hazahozzuk a Magyarországra, ami továbbra is fontos célkitűzésünk. Azonban mivel látjuk, mennyire komplex a jelen és a jövő techvilága, a képzésekkel is kilépünk a nemzetközi piacra, hogy itthon és külföldön is minden szóbajöhető igényt lefedő szolgáltatásokat tudjunk nyújtani a sokoldalú vállalati tréningektől kezdve a dobozos és egyedi termékekig, komplett vállalati IT-rendszerek megvalósításáig, vagy akár a kölcsönzött csapatok összeállításáig. A Stylers Group nagy utat járt be az elmúlt 20 évben, és mindezt azért, mert soha nem elégedtünk meg az elért eredményekkel, mindig a lehető legtöbbet akartuk nyújtani az ügyfeleknek. Emellett pedig nagyon szeretjük, amit csinálunk, a technológia igazi szenvedély számunkra" – teszi hozzá Laczkó Gábor.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!