Sokkal jobb, mint a Google Fordító, és most már magyarul is tud

Sokkal jobb, mint a Google Fordító, és most már magyarul is tud
A Google Translate 109 nyelve helyett a DeepL fordító csak 24 nyelven tud, de szerencsére ezek egyike a magyar. Azért szerencsére, mert tapasztalataink alapján a Google megoldásánál sokkal jobb eredményeket dob ki.

Nemrég jelentették be, hogy 12 másik európai nyelv mellett a magyarral is kiegészítették a DeepL szolgáltatását, amely eddig jórészt a nagyobb nyelvekre szorítkozott. A nyelvek száma a mostani bővítéssel is 30 alatt marad. A DeepL kölni székhelyű vállalkozás, 2017 óta kínál online fordítást, és minőségben eddig is felülmúlta a Google fordítóját, amely azonban toronymagasan – 109-cel – vezet a kínált nyelvek számában - írja a hvg.hu.

Más internetes fordítókhoz hasonlóan a DeepL is mesterséges intelligenciára, gépi tanulásra épít. Egészen pontosan konvolúciós neurális hálózatra. A mesterséges intelligencia munkahelye egy igen nagy teljesítményű (5,1 petaflop) szuperszámítógép Izlandon, ahol kedvező árú vízenergiával nyerik az áramot.

A céget idehaza eddig leginkább szótárszerű szolgáltatásáról ismerhették. A Linguee (eredetileg ez volt a cég neve is) 2008 óta működik, és lassacskán 25 nyelvű – közte magyar – fordítási segédletté vált. Aki rákeres egy szóra, nem a (például) magyar megfelelőjét kapja, hanem olyan szövegrészleteket, amelyekben a szó előfordul. Azt lehet tehát megtudni, hogy hús-vér fordítók milyen összefüggésben hogyan fordították a kifejezést. Ez a hatalmas szövegmennyiség (szaknyelven korpusz) is segít abban, hogy a DeepL jobb fordításokat ad, mint konkurensei.

A hvg.hu magasra tette a lécet, amikor próbára tette a DeepL és a Google magyarra fordító képességeit. A teljes cikk itt folytatódik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: google