Satya Nadella felhőkben és a mobilokban látja a Microsoft jövőjét

Satya Nadella felhőkben és a mobilokban látja a Microsoft jövőjét
Satya Nadell első alkalommal vett részt vezérigazgatóként a Microsoft befektetőkkel, elemzőkkel és a média képviselőivel folytatott negyedéves rendszeres beszámolóján.

A résztvevők a jelenlegi eredmények mellett leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy az új vezető miképp képzeli el a cég jövőjét. Nadella megerősítette korábbi nyilatkozatát, amely szerint a vállat a jövőben elsősorban a mobil eszközökre és a felhő alapú szolgáltatásokra fog koncentrálni. Ez utóbbi nem is meglepő, hiszen korábban a Microsoft Cloud üzletágát vezette. Az általa meghirdetett program, „felhőt minden eszközre és mindenkinek” igencsak emlékeztet a Microsoft eredeti üzenetére, a „Pc-t minden asztalra és Microsoftot minden Pc-re” szlogenre.

Nadella bár kevés konkrétumot mondott, azonban néhány érdekes mondata találgatásokra adhat okot. Ugyanis amikor arról beszélt, hogy hogyan illeszkedik a Windows a felhő és a mobil fókuszpontú jövőbe utalt arra, hogy a kevésbé fognak támaszkodni a vertikális integrációra, és sokkal inkább előtérbe fog kerülni a más rendszerekkel való együttműködés.

A tervezéssel és a végrehajtással kapcsolatban kifejtette, hogy nagy szükség  rugalmasságra, hogy szükség esetén mindkét folyamaton akár menet közben is változtatni lehessen.

forrás: Mashable.com

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!