Rosszabbak vagyunk, mint a „szuper farkasszörny”

Rosszabbak vagyunk, mint a „szuper farkasszörny”
A Kisarazu városának közelében gazdálkodó farmerek az elmúlt nyolc hónapban rémisztő roborfarkassal védték a vetést: a hivatalosan „szuper farkasszörnynek” nevezett gépet azzal a céllal fejlesztették ki, hogy elriasszák a termést rendszeresen felfaló állatokat.

A Futurism felhívja rá a figyelmet, hogy a robotfarkas születésének oka egyébként igen szomorú: a farkasokat ugyanis Japánban az 1800-as években teljesen kipusztították, mégpedig egy, az állam által támogatott irtási programban.

Állami irányítással irtották ki a fajt

A csúcsragadozó hiányával Japán egyes részein jelenleg a szarvasok és a vaddisznók túlnépesedésével kell megküzdeni, amelyek előszeretettel dézsmálják a gazdák rizs- és gesztenyetermését. A természet egyensúlyát fenntartó ragadozót most pedig kénytelenek robottal helyettesíteni – itt meg mi hívjuk fel a figyelmet az iróniára.

A robot egyébként hatékony

A robotfarkas első hivatalos tesztelése véget ért, és a beszámolók szerint igencsak sikeres volt, olyannyira, hamarosan elindul a gép tömeggyártása is. A kísérletek azt mutatták, hogy a farkasrobot nagyjából egy kilométeres hatósugárban működik, ami tehát sokkal hatékonyabb, mint például egy elektromos kerítés.

És hogy mennyibe fáj a farmernek a klasszikus madárijesztőnél is hatékonyabb robot? Nos, egy darab ilyen masina 514 ezer yent, vagyis kicsivel több mint egymillió forintot kóstál. A vállalat ugyanakkor kedvező bérleti konstrukciót is kínál a gazdáknak – habár lehetséges, hogy jobban megérte volna, ha nem irtanak ki egy komplett állatfajt.

Szőrös és napelemes

A gépszörny mérete egyébként 65 centiméter, vagyis nagyjából akkora, mint egy igaz farkas. Testét szőr borítja, és hatalmas metszőfogai a valódi farkasokéhoz hasonlatosak. Ezenfelül a szuper farkasszörny napelemmel feltölthető akkumulátorral működik, a behatoló állatokat pedig infravörös érzékelővel szúrja ki.

A BBC szerint, amikor a robot farkas mozgást érzékel, különféle hangokat használ, például lőfegyvert, farkas vonítást, vagy épp emberi hangokat is, hogy elijessze az állatokat a terméstől.

Azért mi inkább igazi farkasokat látnánk ebben az esetben robotok helyett!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!