2017. július 06. 07:58E-volution
Intelligens hitelkártyakezelő felület és mesterséges intelligencia - bemutatkozott a Mastercard Start Path új évfolyama.
A Mastercard Start Path programjával olyan újonnan induló vállalkozásoknak segít, amelyek ezzel a szakmai támogatással még többet nyújthatnak a fogyasztóknak, az üzleti partnereknek, illetve a pénzügyi szektornak. A programhoz most csatlakozó vállalkozások fókuszában a Beacon technológia, az egyérintéses fizetés és a mesterséges intelligencia áll.
Az öt különböző országból érkező vállalkozások célja, hogy megoldásaikkal áthidalják a fizikai és a digitális kereskedelmet elválasztó szakadékot. A résztvevő cégek között vannak, akik a bolti vásárlási mintákat vizsgálják, így lehetővé teszik, hogy a vásárlói élmény személyre szabható legyen. Mások olyan SMS küldő rendszereken vagy számlafizető felületeken dolgoznak, melyeken keresztül a kereskedők nagyobb összegeket fizethetnek ki ott, ahol nem megoldott a kártyás fizetés.
„Ahogy a kereskedelem egyre inkább digitalizálódik, a fintech cégeknek egyre nagyobb szerep jut abban, hogy a fogyasztók okos megoldásokkal még kényelmesebben vásárolhassanak.” – mondta Amy Neale a Mastercard Start Path programért felelős alelnöke. “Ezeknek az újítóan gondolkodó vállalkozásoknak eszközökkel, tanácsadással segítünk és ismertté tesszük őket, így gyorsabban tudnak növekedni, mint ha egyedül kéne boldogulniuk.
A Start Path programhoz most csatlakozó vállalkozások:
• a CardUp a kártyabirtokost segíti azzal, hogy a nagyobb tételű kiadások – például a lakbér - hitelkártyás kifizetése közben különböző kedvezményekhez is hozzáfér;
• az ftcash a mikrovállalkozásokat segíti fedezetmentes kölcsönökkel és mobilalkalmazás- vagy üzenetküldés – alapú fizetési megoldásokkal;
• a ModoPayments platformja lehetővé teszi az olyan új fizetési megoldásokat, mint például a boltban, hűségpontokkal történő fizetés;
• a Movvo a boltban történő keresési és vásárlási mintákat vizsgálja;
• a ToneTag egyérintéses fizetést tesz lehetővé az NFC helyett hanghullámokat használva;
• a RecommenderX olyan élvonalbeli elemzőrendszereket fejleszt, amelyekkel személyre szabott ajánlatok alakíthatók ki a vásárlók részére.
A következő, hat hónapos virtuális programra 2017. augusztus 1 éjfélig várják azon megfelelő kezdőtőkével rendelkező startupok jelentkezését, amelyek újragondolják a bankolást, a fizetést és a kereskedelmet. Az érdeklődők bővebb információt a https://www.startpath.com/ oldalon találhatnak.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
E-volution