Prémium digitális fényképezőgépet, drónt és akciókamerát vesznek a legtöbben az Extreme Digitalnál

Prémium digitális fényképezőgépet, drónt és akciókamerát vesznek a legtöbben az Extreme Digitalnál
Az okostelefonok térhódításával átalakultak a magyar vásárlók fotózási szokásai: alapfunkciós digitális fényképezőgépet ma már kevesebben vásárolnak az Extreme Digtalnál, hiszen csaknem mindenki zsebében ott lapul az okostelefon. Jól fogynak viszont a kompakt méret mellett is szuper képminőséget biztosító MILC fényképezőgépek, a mindentudó DSLR-ek, az akár víz alatt is működő akciókamerák, és az egyre jobb fotós képességekkel rendelkező drónok is.

 

Tizenhét évvel ezelőtt, az Extreme Digital indulásakor a digitális fényképezőgépek még világújdonságnak számítottak, akkor még az alapmodelleket is kapkodták el a vásárlók. Ekkor már az is óriási előny volt, hogy film helyett digitális adattárolóra készülnek a fotók, amelyeket azonnal meg is lehet tekinteni.

Azóta eltelt több mint másfél évtized, az okostelefonok fotós és videós képességei pedig évről-évre fejlődtek: ma már egy tipikus középkategóriás telefon, mint a Samsung Galaxy A71 is olyan fejlett fotós képességeket kínál, amelyet pár éve még a különálló fényképezőgépek sem tettek. A készülékházban lévő öt kamera között található nagylátószögű vagy makrófotózásra alkalmas típus, illetve a háttér elmosásához szükséges mélységérzékelő szenzor is. Nem csoda, hogy a legtöbb hétköznapi vásárló számára az okostelefon képességei bőven elegendőek a családi fotózáshoz.

Digitális fényképezőgépből prémiumot vesznek a magyarok

Manapság a digitális fényképezőgépek közül a DSLR és a MILC modellek a legnépszerűbbek, e típusok forgalma jelenleg az eladások 26%-át illetve 24%-át teszik ki a fotó-videó termékkategórián belül az Extreme Digitalnál. A DSRL a digitális tükörreflexes gépeket jelöli, ilyet használnak a profi fotósok, ezek funkciókkal telepakolt, cserélhető objektíves, általában nagyobb, nehezebb modellek. Azért hívják így, mert ha a képet a gép keresőjébe nézve komponálja, az objektíven bejövő fény egy tükrön keresztül jut a fotós szemébe, ami exponáláskor lecsukódik, jellegzetes hangot adva ki. A nagyobb és nehezebb DSLR-eket a profi fotósok mellett a lelkes amatőrök is választják, akik közül sokan eleve rendelkeznek az új fényképezőgépükkel is használható objektívvel. Ezek közül idén a legnépszerűbb modell a Canon EOS 2000D típusa volt az Extreme Digitalnál.

Ugyanakkor a jóval kisebb méretű és tömegű MILC (cserélhető objektíves kompakt) típusok egyre népszerűbbek: ezek belsejében nincs tükör, de az objektívet ezeken is cserélni lehet az adott témához a legjobban illeszkedően. A MILC gépek a tükörreflexesekkel csaknem azonos képminőségre képesek jóval kisebb méret és tömeg mellett, objektívjük pedig ugyancsak cserélhető az adott feladathoz illeszkedően. A kihajtható hátlapi képernyővel, illetve wifitámogatással bíró MILC modellek a vloggerkedést kipróbálni vágyok körében is népszerűek, idén a legtöbb a Canon EOS M50 típusból fogyott.

A vízparton és kiránduláson is jól jön az akciókamera

Az elmúlt két évben jelentősen csökkent a különböző kalandkamerák ára, már tíz-húszezer forint körüli áron is meg lehet venni egy full-HD-ben rögzítő, víz alatti felvételre is alkalmas modellt, amilyen például a Lamax X3.1 típus. A fejlettebb kalandkamerák nem csupán abban tudnak többet, hogy akár 4K felbontású videót is rögzítenek, hanem fejlett képstabilizátor is található bennük. Például a DJI Osmo Pocket típushoz olyan profi markolat jár, amellyel zavaró rázkódás nélkül, mozifilmes igényességgel rögzíthetjük a Balaton-parti fürdőzést is.

A kalandkamerák a teljes digitális fotós/videós termékkategória forgalmának közel 10 százalékát generálták idén az Extreme Digitalnál. A forgalom fennmaradó 40 százalékát pedig a különböző fotós kiegészítők (például objektívek, SD-kártyák, állványok stb.), illetve a kétezres évek elején a legnépszerűbbnek számító kompakt digitális fényképezőgépek eladásai adják.

Extrém látványt drónfotózással

Miután egyre könnyebbé vált a használatuk, egyre többen vásárolnak drónt hobbifotós/videós célokra: több mint négyszer annyi drónt vásároltak az Extreme Digitalnál a tavaly karácsony óta eltelt időszakban, mint öt évvel ezelőtt. Ez idő alatt a drónok átlagos eladási ára 40 százalékkal csökkent.

Már 30-35 ezer forintért elérhető olyan alapmodell, mint a DJI Tello, amellyel már bárki készíthet egészen látványos videókat a magasból. A minőségbeli ugrás a 130-160 ezer forintos árkategóriánál van: ennyibe kerül az összecsukható DJI MAVIC Mini drón, amellyel némi gyakorlás után már olyan minőségű felvételeket lehet készíteni, ami már egy utazási tévéműsorban is megállná a helyét. Egy ilyen drón ugyanis már fejlett képstabilizátorával rázkódástól mentes videót tud felvenni, de akár előre beprogramozott, mozis hatású snitteket is fel tudunk venni vele - a több tíz méteres távból, magasból rögzített képek látványvilágát semmilyen szelfibottal nem lehet reprodukálni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!