Okosóra! Ha még a mobilhoz kicsi a gyerek

Okosóra! Ha még a mobilhoz kicsi a gyerek
Nem kell feltétlenül okostelefon ahhoz, hogy egy szülő folyamatosan tudjon a kisgyerekéről, és kapcsolatban maradjon vele: a Telekom által forgalmazott gyerek okosórájával biztonságban tudhatjuk a csemetét, szükség esetén pedig videotelefonálhatunk is vele

Sokkal jobban érzem magam, ha mindig tudom, hol van a gyermekem, ő pedig bármikor felhívhat, ha szüksége van rám – ez a teljesen természetes igény a legfőbb érvünk, amikor okostelefont adunk a gyermekünk kezébe. Sokan nem szívesen vesznek 6-12 éves gyermeküknek okostelefont, mert ők még nem tudnak vigyázni rá, illetve a szülő nem tudja megfelelően kontrollálni a gyermek tevékenységét az online térben.

Üzenet és nyomonkövetés

A gyerek okosóra segítségével mindez kiküszöbölhető: a szülők okostelefonjára telepített, a gyerek okosórájával összehangolt applikációval beállítható, ki hívhatja a gyermeket, kit hívhat fel ő, kivel válthat üzenetet, ahogyan az is, kit hívjon az eszköz, ha a gyereknek segítségre van szüksége. Folyamatosan nyomon követhető vele a gyermek földrajzi pozíciója, sőt, azokat a területeket is kijelölhetjük, ahol a gyermek alapesetben mozogni szokott. Így az okosóra azonnal üzenetet küld a mobilunkra, ha a gyermek elhagyta a „biztonsági zónát”. A készülék alkalmas segélyhívásra is, vészhelyzet esetén a gyermek egyetlen gombnyomással tudja riasztani szüleit.

Elég egy kép

„A gyermekek és a szülők biztonságérzetében meghatározó motívum az igény szerinti kapcsolattartás, amihez egy rendkívül praktikus eszközt, és az országosan elérhető mobilhálózatunknak köszönhetően lényegében egy digitális kapcsot biztosítunk”– mondta Pereszlényi Zoltán, a Telekom marketing és értékesítés menedzsment igazgatója. „Sokszor egy képüzenet vagy egyetlen emoji is elég, hogy tudjuk, minden rendben, gond esetén pedig a kicsik egyetlen érintéssel tárcsázhatják a szüleiket, akár videóhívással is” – tette hozzá.

„A biztonsági szempontból bevizsgált, videotelefonálásra is alkalmas gyerek okosóra ára az ajánlott Telekom Mobil S + Net Alap (1GB) előfizetés mellé 22 havi részletre 0 Ft kezdőrészlettel 890 Ft / hó, egy összegben 19 580 Ft. Online vásárlás esetén az ajánlott Telekom Mobil S + Net Alap (1GB) előfizetés mellé most extra kedvezménnyel mindössze 9020 Ft. Előfizetés nélkül, vagy feltöltőkártyás (Domino) előfizetéssel 39 820 Ft.”

További részletek és feltételek a Telekom honlapján olvashatók.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Telekom, okosóra