
Kilenc év börtönre ítélte egy szövetségi bíróság Seattle-ben a Microsoft egykori mérnökét, az ukrán származású Volodymyr Kvashukot, aki több mint 10 millió dollárral károsította meg a Microsoftot. A szabadságvesztés mellett 8 millió dollárt ki kell még fizetnie kárpótlás gyanánt.
Kemény bűljastrom
Kvashuk eredetileg külsős munkatársként kezdett dolgozni a Microsoftnak, majd 2016 augusztusától állományba vett munkatársként folytatta a munkáját, végül 2018 nyarán kirúgták. Idén februárban állt bíróság elé öt rendbeli telekommunikációs eszközök alkalmazásával elkövetett csalás, hat rendbeli pénzmosás, egy rendbeli levéltitok megsértése, bankkártyával való visszaélés vádjával.
Még a kollégákat is besározta
Kvashuk ráadásul nem csak lopott a cégétől, hanem a dolgot úgy próbálta feltüntetni, mintha a csalásokért a kollégái lennének a felelősek. A feladata az volt, hogy a Microsoft online boltjának a platformját tesztelje, így fért hozzá azokhoz az ajándékkártyákhoz, amiket aztán a neten értékesíteni kezdett. Először kicsiben játszott, majd amikor látta, hogy senkinek nem tűnik fel s dolog, szintet lépett és a végén már az összelopkodott pénzből Teslát és egy millió dolláros tóparti ingatlant is vásárolt.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!