Nem akármilyen ajándékot kapott a Debreceni Egyetem

Nem akármilyen ajándékot kapott a Debreceni Egyetem
Nagy értékű szoftvert adományozott a National Instruments Hungary Kft. (NI Hungary) a Debreceni Egyetemnek (DE), ezzel támogatva a műszaki és természettudományos képzés fejlesztését - jelentették be kedden sajtótájékoztatón.

Bács Zoltán, a DE kancellárja emlékeztetett arra, hogy a texasi központú vállalat 2001-ben alapította debreceni gyárát, azóta az egyetem és a cég sikeresen együttműködik a műszaki és a mérnökképzés területén.

Együttműködés

Hozzátette: az NI a kezdetektől fogva számítástechnikai eszközökkel támogatja az egyetem közintézményeit, villamosmérnöki és műszaki képzését. A vállalat és a felsőoktatási intézmény együttműködése jó, a hallgatók az NI Hungary Kft.-nél szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat, az ott dolgozó mérnökök pedig részt vesznek a diákok képzésében - mondta a kancellár.

Kéki Sándor, a DE Természettudományi és Technológiai Karának dékánhelyettese elmondta: az NI Hungary Kft.-nél működik a kar elektortechnikai gyártás és méréstechnikai kihelyezett tanszéke, ahol a gyár szakemberei is oktatják a villamosmérnök hallgatókat, emelve a piacképes, gyakorlatorientált képzés színvonalát.

Felidézte, hogy a vállalat már eddig is jelentős összegű adománnyal, az elmúlt három évben mintegy 60 millió forint értékű eszközzel, szoftverekkel támogatta a kart.

Magasabb szint

Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: a műszaki és természettudományos képzést támogató LabWIEW Multisim szoftver segítségével a hallgatók a mérnöki munka magasabb szintjét érhetik el. A szoftverrel egyebek mellett áramköröket tervezhetnek és próbálhatnak ki úgy, hogy nem kell ezeket a valóságban megépíteniük. A diákok saját számítógépükre is feltelepíthetik az eszközt, így akár otthoni körülmények között is gyakorolhatnak - hangsúlyozta.

Husi Géza, a műszaki kar Villamosmérnöki és Mechatronika Tanszékének dékánhelyettese szerint világszínvonalú termék licenszéhez jutott hozzá az intézmény. A kar életében óriási lépésnek nevezte a 15 millió forintos adományt, amely lehetőséget teremt az elektronikai gyártásspecializáció beindítására az egyetem mechatronikai mérnök mesterszakán. A szoftver segítségével az alapképzésben új alapokra helyezhetik az áramkörtervezést és a szimulációt, továbbá a mesterszakon tanulóknak oktatott kiberfizikai rendszereket és a virtuális mechatronikai megoldások oktatását is - fűzte hozzá.

(MTI)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!