Nagyon valószínű, hogy eddig Ön is rosszul töltötte a mobilját!

Nagyon valószínű, hogy eddig Ön is rosszul töltötte a mobilját!
A hvg.hu szúrta ki a mobilunk életébe vágó fontos cikket.

Új telefon vásárlásakor a legtöbben még mindig igyekeznek “formázni” az akkumulátort, azaz egy napig is töltőn hagyják – pedig ezt már régen túlhaladta a technológia fejlődése. Az talán még ennél is elterjedtebb, némiképp érthető szokás, hogy sokan hajlamosak mindig töltőn hagyni a telefont, mondván legyen csak teljesen feltöltve, amikor reggel/bármikor elindul az ember otthonról. Pedig ez sem éppen szerencsés dolog. Nézzük szépen sorban a tudnivalókat, amik persze nem csak telefonokra, hanem minden aksis készülékre igazak – írja a hvg.hu.

Ezt a hibát szinte biztosan majdnem mindenki elköveti

A Battery University nevű oldal mögött az egyik aksigyártó cég áll, az ő tanácsaikat tehát érdemes megfogadni, ők aztán biztosan tisztában vannak vele, hogy mi tesz jót egy aksinak, és mi nem. Ők figyelmeztetnek például arra, hogy a (szinte minden készülékben lévő) lítium-ion akkumulátorok egyáltalán nem igénylik a teljes feltöltést – sem az első bekapcsolás előtti első töltésnél, sem utána. Sőt: akkor cselekszik helyesen, ha mindig csak rátölt valamennyit, de nem 100 százalékig tölti.

Az egész estés töltés nem éppen egészséges


Az előző tanácsból következik az is, hogy nem érdemes hosszabb időn át teljes töltésen hagyni az aksit: márpedig ha folyamatosan be van dugva, akkor amint fogy egy kis energia, az rögtön újra rá is töltődik – a telefon tehát mindig 100 százalékos töltöttség körül lesz. A szakértők szerint ez nagyjából olyan “feszültséget” okoz, mintha egy izmot folyamatosan megfeszítene az ember. Egy egész estés töltés után valóban nyugodtabban indul az ember útnak teljes töltöttséggel, és abban a pillanatban ez tényleg jó érzés is lesz. De minél többször (minél hosszabb időn át) van teljes töltöttségen az akkumulátor, annál kevésbé tartja magát hosszabb távon. (Nem, nem a túltöltésről van itt szó, ami ellen minden készülék védve van.)

Forrás: Battery University


A grafikonon az látható, hogy a folyamatosan teljesen feltöltött akkumulátornak már 200 feltöltés (töltési ciklus) után szinte nullára csökken a kapacitása (zöld vonal), addig egy kevésbé teljes töltöttségen hagyottnak (fekete vonal) még 400 feltöltés után is csak kb. 20 százalékkal csökken. A lényeg tehát: ne hagyja felügyelet nélkül túl sokáig töltőn: 80-90 százalékos töltöttség bőven elég lesz.

Néhány nagy löket helyett sokkal jobb, ha mindig csak részben tölti fel a telefonját – azt viszont mindig megteszi, amikor csak tudja. A legjobban akkor jár, ha olyan 80-90 százalék közti szinten mindig rátölt egy kicsit – de ez persze csak az ideális eset, amit a mindennapi használat során nehéz megvalósítani. De törekedni azért lehet rá.

Fontosak a körülmények is

A Battery University tanácsa szerint az ideális töltési hőmérséklet 10°C és 30°C között van. Bár 10°C alatt talán kevesen szoktak telefontöltéssel foglalatoskodni, de például télen a garázsban előfordulhat ilyen eset. Nyáron pedig nem ritkán maradhat 30°C-nál melegebb helyen (például autóban) a töltés alatt lévő telefon. Ez szintén nem tesz jót az akkunak.

Az természetes, hogy töltés közben valamivel melegebb a készülék. De ha rendkívül melegnek érzi – ezt ennél pontosabban nehéz meghatározni –, akkor ne használja tovább az adott töltőt.

(hvg.hu)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: akkumulátor, mobil