Most aztán tényleg stresszelhetnek az Apple főnökei

Most aztán tényleg stresszelhetnek az Apple főnökei
A december végén felröppent híreket, miszerint az Apple nagymértékben csökkenti a legújabb okostelefonjának gyártási mennyiségét, úgy tűnik a karácsony és az újév elkezdésével több forrás is megerősíti.

A nagyobb gyártók eladási statisztikái szerint az idén is az Apple adta el a legtöbb készüléket, azonban egyáltalán nem a várakozások szerinti összetételben. Elsőnek az Apple, másodiknak a Samsung és harmadiknak pedig a Huawei futott be a legtöbb készüléket eladók versenyében.

A frissen napvilágot látott hírek szerint közel sem a legújabb készülékükkel aratták le a babérokat. A legtöbbet eladott készülék ugyanis a tavaly megjelent iPhone 7 volt. Ez megerősíti a Bloomberg által nyilvánosságra hozott információt, mely szerint az Apple 35 millió példányról 25 millióra készülékre csökkentette az első negyedév eladási terveit.

A tavalyi évhez képest gyenge teljesítmény a Phonebox megerősítése szerint, az iPhone X kiemelkedően magas árának köszönhető, továbbá a még kiforratlan és több gyerekhibával is rendelkező FaceID bizonytalanságának tudható be.

Jelenleg Magyarországon kapható a világon a legdrágábban az új iPhone X. A kisebbik 64Gb-os modell 379.990 Forintért, a nagyobb 256Gb tárhellyel rendelkező pedig 436.990 Forintért vihető haza kártyafüggetlenül. Köztes kapacitást a csúcskészülékből idén nem dobtak piacra, ezzel akarja a gyártó a drágább készülék felé terelni a vásárlókat.

A 2018-as eladásokra várhatóan további negatív hatással lesz a legújabb botrány, miszerint az Apple saját bevallása szerint korlátozza régebbi készülékeinek a teljesítményét, a kezdeti akkumulátor üzemidő megtartása érdekében.

Követsd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Apple, iphone, iPhone X