Minden mobilból Game Boy-t lehet csinálni!

Minden mobilból Game Boy-t lehet csinálni!
Legalább nem kell tovább keresni a kariarit a „gyermekeknek”.

Az utóbbi időben a retró számítógépes- és konzoljátékok újabb virágkorukat élik, és a Nintendo ennek jegyében a közelmúltban kiadott már egy NES és egy SNES Classic-ot is, ami igen hamar népszerűvé vált, és a várakozásokat is bőven felülmúlta – számolt be a Promotions.hu.

Csak egy tok kell

Most pedig egy olyan fejlesztést mutattak be, amely az okostelefonunkat alakítaná át Game Boy-já, mindehhez pedig csak egy speciális tokra és egy letölthető alkalmazásra lenne szükségünk. A szabadalmat még márciusban nyújtotta be a Nintendo, és most hozták nyilvánosságra a termék specifikációit.

A Game Boy borító egy flip-stílusú telefontokhoz hasonlít, vagyis mintegy könyvborító öleli át a telefont, így tehát van egy hátlapja és egy fedőlapja, amin egy körülbelül akkora négyzet alakú kivágás van, mint a Game Boy képernyője. A kivágás alatt pedig a fizikai gombok helyezkednek el és tapadnak a telefon érintő-kijelzőjéhez, ugyanúgy, mint azok a Game Boyon is megtalálhatóak.

Ezzel gyakorlatilag meg is kaptuk a Game Boy külsejét és irányítását, már csak a hozzá való szoftvert kell majd letöltenünk a Google Play vagy az Apple Store oldaláról. A szoftver ezt követően elvégzi a szükséges beállításokat, és máris játszhatunk régi, közkedvelt Game Boy játékokkal.

Az árra és a játékokra nem derült fény

Hogy pontosan mikortól és mennyiért lehet kapni a tokot, valamint letölteni a Nintendo szoftverét, egyelőre nem lehet tudni; illetve néhány kérdésre sem kaptunk még választ. Többek közt, hogy a különböző típusú és ezáltal eltérő kijelző méretű telefonokra külön-külön lehet-e majd tokot vásárolni, vagy csak bizonyos szabványméretnek megfelelő készülékeknél tudjuk ezt a fícsört alkalmazni.

Továbbá arról sem szól a fáma, hogy egy bizonyos mennyiségű és a telefonra optimalizált játékot egyben megkapunk a letölthető szoftverrel, vagy azokat külön lehet majd pluszban megvenni és letölteni.

Mindenesetre ígéretesnek hangzik ez a fejlesztés, és elnézve a Nintendo jelenlegi sikeres üzletpolitikáját, és a felhasználókhoz való pozitív hozzáállását, valószínűleg hamar népszerűvé válhat a márka rajongói körében, ha ez a koncepció valóban jól működik majd.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Game Boy, Nintendo