Minden harmadik vállalkozás nyitott az újításra

Minden harmadik vállalkozás nyitott az újításra
Úgy tűnik, nyitottak a hazai vállalkozások az újra – ez derült ki a K&H: üzletet ide! program felméréséből, amely arra kereste a választ, hogy mennyire gondolkodnak meglévő üzletük fejlesztésében vagy új üzlet nyitásában a kkv-k.

mit szeretne a lakosság?
A K&H gyakorlati segítséget kíván nyújtani a vállalkozásoknak ahhoz, hogy adott földrajzi területen milyen tevékenységben, vállalkozásban érdemes gondolkodni, milyen üzletekre, szolgáltatásokra van igénye a helyi lakosságnak. „A K&H: üzletet ide! program tavaly szeptember óta az egész ország területére vonatkozóan gyűjtötte az igényeket, aminek eredményeként több mint 18 ezer javaslat gyűlt össze. A kis- és középvállalkozások így pontosan láthatják, hogy melyik helységben vagy városrészben mire van igény, és kiválaszthatják az őket érintő vállalkozói tevékenységeket” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

mire nyitottak a vállalkozások?
A vállalkozásösztönző program keretében a Bank azt is felmérte, hogy ígéretes üzleti lehetőség láttán vajon szívesen belevágnak-e új tevékenységbe a cégek, nyitottak-e arra, hogy akár más városban, országrészben bővítsék működési területüket. „Az eredmények igen biztatók, hiszen az 500 hazai kkv megkérdezésén alapuló felmérés szerint minden harmadik cég kész arra, hogy profilt váltson vagy más településen is kiterjessze tevékenységét. Az újításra nyitott cégek válaszaiból úgy tűnik azonban, hogy a vállalkozók jobban ragaszkodnak meglévő tevékenységükhöz, mint a városhoz, amiben működnek: míg a változásra kész cégek közel fele (49%) mondta, hogy ugyanolyan, vagy hasonló profilú vállalkozásba akár másik településen is belefogna, teljesen új tevékenységbe (akár ugyanott, akár másik településen) mindössze a vállalkozók 24 százaléka vágna bele.”

A hazai kkv-knak azonban nemcsak a lakossági igények kiszolgálása a cél, hiszen a felmérés arra is rámutatott, hogy a szektor legalább fele számára a B2B piac, azaz a cégek közötti értékesítés is fontos szerepet kap. „A lakossági igényfelmérésnek és a program oldalán elérhető lokális környezeti és gazdasági adatoknak köszönhetően remélhetően azok a cégek is sikeresebben vághatnak bele vállalkozásuk bővítésébe, akik közvetlenül a lakosság számára értékesítenek, és azok is, akik más cégek számára kínálnak terméket vagy szolgáltatást” – hangsúlyozta ki Kovács Viktor Zoltán.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!