2017. március 23. 16:01E-volution
A Mastercard szerint az egyérintéses mobilfizetés a következő olyan innovatív fizetési megoldás, amely széles körben elterjed Magyarországon, vagyis egyre többen fizetnek majd a boltokban úgy, hogy okostelefonjukat érintik a terminálhoz.
A fizetéstechnológiai vállalat felmérésében megkérdezett magyar felhasználók kétharmada szívesen fizetne ilyen módon, a legtöbben azért, mert a mobil egyébként is mindig náluk van.
Az okostelefonok elterjedésével megváltozott a felhasználók mobiltelefonhoz fűződő viszonya. Már nem csak telefonálásra vagy üzenetküldésre használjuk az okostelefont, de ez a készülék kerül elő akkor is, amikor életünk fontos pillanatait kép vagy videó formájában szeretnénk megosztani a szeretteinkkel.
Az okostelefonok elterjedésével megváltozott a felhasználók mobiltelefonhoz fűződő viszonya. Már nem csak telefonálásra vagy üzenetküldésre használjuk az okostelefont, de ez a készülék kerül elő akkor is, amikor életünk fontos pillanatait kép vagy videó formájában szeretnénk megosztani a szeretteinkkel.
A mobil kiválthatja többek között a szótárt, a térképet, a tudakozót, a stopperórát, a banki sorbanállást és az újságot is, és ha speciális applikációkat is letöltünk (pl. tematikus hírkeresőt, reptéri alkalmazást, utazástervezőt), hosszas keresgélés nélkül, gyorsan juthatunk személyre szabott információhoz. A mobiltárcák megjelenésével már a boltokban is fizethetünk mobileszközzel, ugyanolyan egyszerűen, mint ha az érintőkártyánkat használnánk.
„Egy digitális átalakulás részesei vagyunk, amelyben a kommunikáció, a szórakozás és a kereskedelem is egyre inkább a digitális térben zajlik. Az okostelefonunk gyakorlatilag hozzánk nőtt, mi magyarok naponta átlagosan 3,5 órát használjuk a mobilt, és nem csak telefonálásra. A magyarok közel fele vesz igénybe valamilyen fizetéssel kapcsolatos alkalmazást, és ugyanennyien rendezik a közüzemi számláikat a telefon segítségével2. Sőt, most már a boltokban is fizethetünk egyetlen érintéssel a mobilunk segítségével. Meggyőződésünk, hogy a termináloknál történő mobilfizetés gyors ütemben elterjed majd, így volt ez a technológia alapját adó egyérintéses fizetéssel is, amely rövid idő alatt teljesen általánossá vált Magyarországon, ezáltal az ország az egyérintéses fizetés élvonalába került.” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
A Mastercard 2016 őszén azzal a céllal készítette el „Mobilfizetés Magyarországon” felmérését, hogy kiderítse, mennyire vonzó az okostelefonnal történő egyérintéses fizetés a magyarok körében. A válaszadók 67 százaléka kipróbálná az új mobilfizetést - ha a bankjánál elérhető lenne ez a szolgáltatás, és mind a bankkártyája, mind az okostelefonja alkalmas lenne az ilyen fizetésre -, 25 százalék pedig kifejezetten lelkesnek bizonyult a szolgáltatás használatával kapcsolatban.
A kérdőívet kitöltőkkel ismertetett mobilfizetési megoldás azért is vonzó a felhasználók számára, mert rendkívül egyszerű a használata: a telefonunkat érintjük a terminálhoz, ugyanúgy, mint az egyérintéses bankkártyánkat. A fizetési folyamat ugyanolyan gyors és kényelmes, mint ha az érintőkártyát használnánk, viszont a plasztikot már nem is kell magunknál tartani. A felhasználók azt is kiemelték, hogy ez egy biztonságos, modern és innovatív megoldás.
Az egyérintéses mobilfizetés hazai terjedését segíti, hogy a technológiai feltételek országszerte adottak, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ugyanis a vásárlók már több mint 83.500 terminálnál fizethetnek egyetlen érintéssel3. Az újfajta mobilfizetéshez megfelelő készülék és mobilfizetési alkalmazás is szükséges, előbbi tekintetében már most is kedvező a helyzet. A Mastercard Impact of Innovation reprezentatív kutatásában a magyarok 88%-a mondta azt, hogy rendelkezik okostelefonnal. Bár egyelőre nem minden mobil alkalmas a termináloknál történő mobilfizetésre, Magyarországon jelenleg az Android készülékek közül a 4.4 és az annál újabb verziót futtató eszközök esetében állítható be ez a funkció.
A Mastercard Impact of Innovation reprezentatív kutatása is alátámasztotta, hogy a magyarok szívesen használnak innovatív fizetési módokat, és 57%-uk a bankkártyáján kívül mobillal is szívesen teljesítene fizetéseket. Arra a kérdésre, hogy mit szeretnek a fizetési alkalmazások kapcsán a legjobban, a magyarok első helyen a kényelmet nevezték meg (80%), ezt követte a gyorsaság és idővel való spórolás (74%), valamint az egyszerű használat (60%). A megkérdezettek 72 százalékának semmilyen rossz tapasztalata nem volt ezekkel a szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
E-volution