Milyen következménye lehet a túlzott kütyühasználatnak?

Milyen következménye lehet a túlzott kütyühasználatnak?
Egy átlagos felnőtt ember például napi 3 óra 15 percet tölt mobilozással, egy „Y” és „Z” generációs gyermeknél ez az idő 5 óra 42 perc. A sok ideig tartó, nem megfelelő kéztartással végzett kütyühasználat (a kisebb eszközöket két kézzel érdemes tartani, illetve két hüvelykujjal érdemes rajtuk pötyögni - ez kevéssé terheli egyik, vagy másik kezet) akár még deformitásokat is okozhat a kézen (pl.: smartphone pinky).

Az agy működését a kéz megmozgatása befolyásolja a legnagyobb mértékben, melyből jól látható, hogy a kéz differenciált mozgatása nagy hatást gyakorol az agyra. Puskás Kriszti a kezek rekreációjával foglalkozik. Története kilenc évvel ezelőtt kezdődött, amikor a fél éves kislányával kézjelek segítségével szeretett volna kommunikálni. Ez olyannyira jól sikerült, hogy másfél éves korára közel százhúsz féle dolgot tudott kifejezni a jelek segítségével.

- Mára elmondhatom, hogy az emberi mozgást bontottam elemeire nemzeti és nemzetközi kutatási anyagok alapján, melyre alapozva létrehoztam egy webes alkalmazást. A rendszerben jelenleg 166 féle szűrő található, amellyel teljesen egyénre lehet szabni a finom- és nagymozgásos fejlesztéseket. Eddig öt hazai egyetemen kaptam lehetőséget, hogy bemutassam kézjeles kommunikáció módszerem meghívott előadóként. Az intézmények közül három pedagógiai, kettő pedig orvostudományi. Jelenleg a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi Karával együttműködve vizsgáljuk a módszer hatékonyságát értelmileg akadályozott gyermekek fejlesztése kapcsán - kezdte Puskás Krisztina Katalin, kézjeles kommunikáció oktató, aki arra is kitért, mi az, ami igazán különlegessé teszi ezt a módszert?!

- A magyar jelnyelv 54 db kézformából épül fel, míg én jelenleg 169 db kézformával dolgozom. A digitalizáció térhódításával egyre több gép vesz minket körül. Ezeket a gépeket jellemzően nyomkodással tudjuk működtetni, melynek során igen kevés kézformát (3-5 db) használunk. Az online világ egyre több életterületet felölel: a tanulás, a munka, a levelezés, a játék, a pihenés, az értekezlet, a vásárlás, a művészet, a hírek, a közösségi élet, a mozi, az ügyintézés, a koncert, a randi, a színház, a hobbi mind áttevődik a digitális térbe. Egy statisztika szerint egy átlagos ember napi 150x veszi kezébe a telefonját, és 1500x néz rá. Belegondolt már abba, hogy ennek milyen következményei lehetnek?

A kézjeles kommunikáció módszerének részét képezi egy mérőrendszer, mellyel meg lehet mérni az emberi finom- és nagymozgás eltéréseit. Az elmúlt fél évben több mint 100 mérést végzett el Puskás Krisztina Katalin, és mint mondja, sajnos az eredmények elég rosszak.

- Sok esetben már úgy indul a felmérés, hogy még semmilyen gyakorlatot nem végeztünk, de az illető már mondja, hogy neki rendszeresen szokott fájni a keze. Egy különösen kirívó esetet is találtam, ahol egy 4 gyermekes édesanya már a kis- és gyűrűsujját sem tudta hozzázárni a többi ujjához, és a szomorú az egészben az, hogy mind a 4 gyermekénél eltérést mutat a kisujj. A 4 gyermek közül egy ADHD-s és egy autista. Az ADHD-s kislány nem tudja szembefordítani a hüvelykujját a többi ujjával, ami nagyon megnehezíti az 1 éves korban követelménynek számító csippentő fogás kivitelezését.

- Ha a kézmozgás nagyon lekorlátozódik, akkor az várhatóan nem tesz jót az agyi folyamatoknak sem. Egy saját kutatás keretében kimutattuk a Graphopen Kft.-vel, hogy csupán 2 perc úgynevezett kézformatorna végzésével már gyorsítható és céltudatosabbá tehető az írás. Fontosnak tartom azt, hogy a fenti információk bekerülhessenek a köztudatba, és így nagyobb figyelmet kaphasson a differenciált kézmozgás fontossága - hangsúlyozta a szakember.

További információ: https://tevagyajel.hu/

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!