Milliárdok keresik a vidéki kkv-kat

Milliárdok keresik a vidéki kkv-kat
Új kockázati tőkealappal bővül a Magyarországon egyedülállónak számító állami Széchenyi tőkeprogram, amely nemsokára – Budapest és Pest megye kivételével – kínál finanszírozást a növekedni képes kkv-k számára. A követelményekről és a legújabb befektetésekről Csuhaj V. Imrét, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatóját kérdezte a novekedes.hu.

- A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. idén már öt tőkealapot kezelhet, mivel az Irinyi I. Kockázati Tőkealap december elején megkapta a szükséges jegybanki engedélyt. Miben különbözik ez a program társától, a már futó Irinyi II. Kockázati Tőkealaptól?
- A közel 7,5 milliárd forintnyi uniós forrásból gazdálkodó Irinyi I. alapból éppúgy a nemzetgazdasági iparfejlesztési stratégiához, vagyis az Irinyi-tervhez kapcsolódó tőkebefektetéseket lehet majd finanszírozni, mint a 2017 óta működő Irinyi II. alapból. Lényeges különbség azonban, hogy a nemsokára induló programra kifejezetten a kevésbé fejlett konvergencia régiókból lehet pályázni, míg az Irinyi II. a közép-magyarországi régióban tevékenykedő kkv-k fejlesztéseit hivatott támogatni. Az új program keretében a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) együttműködve, nyilvános felhívás útján keressük a támogatandó cégeket és a partnerbefektetőket. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) révén biztosítjuk a forrást az Irinyi-terv kiemelt ágazataiban – többek között a járműgyártásban, az egészségiparban vagy a zöldgazdaságban és az energiaiparban – tevékenykedő feldolgozóipari cégek számára. A általunk kezelt alapoknál általában 1,6 millió euróra (mintegy 500 millió forintra) rúg a felső befektetési értékhatár, az Irinyi I. keretében azonban ennél nagyobb, milliárdos befektetésekre is van lehetőség.

- Induló vállalkozásokat is támogathat az új alap?
- Természetesen igen, de ennél idősebb cégekbe is befektetünk. Az alap által megszerzett tulajdonrész mellé tőkeerős magánbefektetőket is keresünk. Az induló vállalkozások esetében 10, a hét évnél fiatalabb cégeknél 40, a hét évnél régebben a piacon lévő vállalatoknál pedig 60 százalékos társbefektetői részvételt várunk el.

- Hogyan választják ki az ideális partnerbefektetőt?
- Olyan partnereket – cégeket vagy akár magánszemélyeket – keresünk, amelyek be tudják bizonyítani, hogy elegendő forrással rendelkeznek, és emellett független, üzleti szereplők. Ez utóbbi alatt azt értjük, hogy a támogatandó cégtől, illetve annak tulajdonosi körétől függetlenek. Ugyanakkor ellenséges felvásárlásnak sem szeretnénk teret adni, hiszen előfordulhat, hogy a célvállalat versenytársa jelentkezik a felhívásunkra. Abból a szempontból is értékeljük a jelentkezőket, hogy mekkorák a hozamelvárásaik. Kétféle kedvezményben is részesülhetnek ugyanis a társbefektetők: több hozamot realizálhatnak, mint az állami tőkealap, illetve kérhetik, hogy a befektetett tőke meghatározott százalékára nekik ne számoljanak el veszteséget, ha ilyen helyzet állna elő. Az elbírálásnál azonban nyilván kedvezőbben értékeljük azt a befektetőt, amelyikkel jobb alkut lehet kötni, vagyis kevesebbet vár el, illetve több hozamot enged át az állami alapnak. Az interjú itt folytatódik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: kkv