Nem mindig volt ez így, a mai napig vannak olyan műszaki eszközök a legtöbb háztartásban, amelyet gyakran még nagyapáink vásároltak, és generációról generációra megörökölve használjuk azokat: a mai napig hibátlanul betöltik funkciójukat, még ha nem is a legmodernebbek - írja a hvg.hu. Már-már családtagként kezeljük őket, annyira hozzánk nőttek. Miközben megbízhatóan tették-teszik a dolgukat, eszközszintű társként kezdtünk tekinteni rájuk, nem ritkán nevet is adtunk nekik. Ha ma elkezdenénk elnevezni a termékeinket, azt hiszem, elég hamar kimerítenénk az utónévjegyzéket.

Aztán jött a kapitalizmus és a tömegtermelés

A kapitalizmus, a fogyasztói társadalom és a modernkori tömegtermelés már – egyfajta közös megegyezést szem előtt tartva – a múlt század húszas éveitől kezdve tudatosan gyárt olyan termékeket – a cégek profitigényét és gazdasági érdekeit szem előtt tartva –, amelyek kevésbé tartósak, hamar elromlanak, azaz eleve bukásra ítélve tervezték őket.

A termékek életciklusába tudatosan betervezett amortizáció a cégek részéről egy nyilvánvaló gazdasági érdek és üzleti stratégia, ami biztosítja számukra, hogy az általuk gyártott termék éppen aktuális verziója egy idő után elavulttá váljon, ezzel fenntartva az adott termék utáni folyamatos jövőbeli keresletet.

Ez egy teljesen logikus hozzáállás, legalábbis a cégek szemszögéből, hiszen az általuk foglalkoztatott embereknek munkát és fizetést kell adni, a munkahelyeket fenn kell tartani, ehhez a gyáraknak folyamatosan működnie kell, és persze profitot kell termelni. Ennek viszont meglehetősen káros hatása van környezetünkre.

A programozott amortizáció és a környezetszennyezés

Az, hogy a gyártó szándékosan lerövidíti a termék hasznos élettartamát a fogyasztás növelése érdekében a jelenlegi lineáris gazdaság termelési és fogyasztási modellből adódó egyik fő probléma, mégis kevés szó esik róla. Meglepően kevesen emelik fel a szavukat a jelenség ellen még akkor is, amikor a környezetszennyezés és a klímakatasztrófa elkerüléséhez szükséges nulla kibocsátás a téma.

A környezetvédelem szereplői közül talán a zero waste (nulla szemét) mozgalom az egyedüli, ami elsősorban erre az aspektusra koncentrál. Mindeközben valójában a harmadik világ országai fő hulladék felvevőként mára gyakorlatilag szeméttengerré változtak a „használd és dobd el” életmódnak köszönhetően, belefulladva az eldobott eszközök tömkelegébe. Csak elektromos hulladékból éves szinten közel 50 millió tonna keletkezik, aminek nagy része harmadik világbeli fejlődő országokban végzi, például Ghánában.

A világ fejlődése persze nem állhat meg

Egy dolgot azonban fontos kiemelni: mikor a programozott amortizáció hátrányait ecseteljük, akkor nem a technikai fejlődés ellen beszélünk. Ez a típusú fejlődés a fejlett világ velejárója, nyilván nem akarnánk még mindig DVD-lejátszókat használni, és valóban szükségünk van olyan mobilkészülékekre, melyekkel jó minőségben lehet fotózni – ezen eszközök valóban jobbá teszi az életünket.

Ebből a fejlődésből óhatatlanul következik, hogy bizonyos termékverziók, sőt időnként teljes termékkategóriák az új kiadások fényében már irrelevánssá válnak. A probléma az, hogy ezt a termékszemléletet sajnos kiterjesztettük szinte mindenre, ami körülvesz bennünket.

El kell kezdenünk megkülönböztetni a dolgokat. Döntsük el, hogy mi az, amit tényleg bizonyos idő ciklusonként frissíteni kell és ki kell dobni, és mi az, ami tökéletesen tud működni enélkül, mert időtálló és jól működő hosszú távú megoldást biztosít.

A programozott amortizáció fő cinkostársa a marketing

A médiában keveset hallunk a tervezett elavulásról. Általában nagy cégek akcióiról röppen csak fel időnként egy-egy hír, ilyen volt például az, amikor kiderült, hogy az Apple tudatosan lassította szoftveresen a kifutó iPhone-modelleket, hogy ezzel sarkallja az új eszköz megvásárlására a felhasználóit. (Az Apple hivatalos álláspontja szerint éppen a felhasználókat védte így – ezzel együtt a cég mégis önként fizetett ki milliárdos kártérítést az ügyben.) Kevésbé kapott nagy publicitást, de jó példa a Things 3 nevű tennivalólista alkalmazás is, melynek fejlesztői úgy döntöttek: a szoftver legújabb verzióját csak azok kapják meg, akik újból megvásárolják a programot, amiért egyszer már fizettek.

A cégek tudatosan megtervezett stratégiai döntések tömkelegét vetik be nap mint nap azért, hogy régebben gyártott termékeik idejétmúltnak, használhatatlannak tűnjenek, vagy csak kevésbé legyenek már kívánatosak a felhasználóknak, mint az általuk gyártott, a futószalagról épphogy legördült gyönyörű új modell.

Egy teljes iparág épül arra, hogy elhitesse velünk, hogy mindig szükségünk van arra, hogy az általunk használt eszközök a lehető legújabbak legyenek.

Már nem javíttatunk dolgokat

Nehéz javíthatóság, speciális eszközigény, tudatosan magasan tartott alkatrészárak – ezek mind a cégek által használt technikák, melyek gyakran még az adott cég hivatalos szervizeit is arra ösztönzik, hogy azonnal a készülékcserét preferálják meghibásodás esetén. De ide sorolhatóak a gyakori szoftverfrissítések és az évente történő gépjármű-modellfrissítések is.

A legjobb példa erre a cikk szerzője által 1 éve használt beépített hőszivattyús szárítógép múlt havi meghibásodása, ahol a szerviz a hibát személyesen felmérve azonnal készülékcserét javasolt, ami azért egy ruhaszárítógépnél annak méretét és az elszállítás körülményességét figyelembe véve eléggé meglepő – elképzelhetetlen hogy 30 évvel ezelőtt ne próbálták volna a helyszínen megjavítani az adott eszközt. A teljes cikk itt olvasható.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!