Mesterséges intelligenciával támogatott a BGE és a BOSCH közös okoslaborja Hatvanban

Mesterséges intelligenciával támogatott a BGE és a BOSCH közös okoslaborja Hatvanban
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), hazánk első számú, 18 000 hallgatót képző üzleti egyeteme, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. és a Hatvani Önkormányzat közösen kialakított okoslabort adtak át a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban. A mesterséges intelligenciával támogatott, ipar 4.0-s eszközökkel felszerelt labor ipari környezetben alkalmazott vezető technológiák megismerése mellett a digitális kompetenciák továbbfejlesztésére is lehetőséget biztosít a hallgatóknak.

„A Külkereskedelmi Kar több évtized óta erősen kötődik a hazai és a nemzetközi üzleti szektorhoz" – mondta Dr. Csekő Katalin, dékán. „A karunkon 2017-ben alapított Robert Bosch Lean Menedzsment Vállalati Tanszék egyik legfontosabb célja, hogy az egyetem képzéseinek gyakorlati, lean menedzsment tudását erősítse. A tanszék zászlóshajója – a Nemzetközi Kereskedelem és Logisztika és a Bosch Lean Menedzsment Vállalati Tanszék munkatársaival közösen megtervezett és megvalósított – a Smart Shop Floor Ipar 4.0 Logisztikai Labor Hatvanban, amely az országban szinte egyedülálló módon biztosít lehetőséget termelési és logisztikai folyamatok szimulálására tantermi kereteken belül.”

A mai napon átadott labor egyben kiváló környezetet kínál alap- és mesterképzések támogatására, a tudományos publikációkhoz szükséges alapkutatások elvégzésére, valamint hozzájárul a hallgatóik digitális kompetenciáinak fejlesztéséhez.

„Szorosan együttműködünk a gazdasági szereplőkkel, széles körű vállalati kapcsolatokkal rendelkezünk, hogy a mindenkori piaci trendekre reagálva, gyakorlati tudással készítsük fel hallgatóinkat. Üzleti partnereinket bevonjuk az oktatásba, kurzusokat, tanácsadási és kutatási szolgáltatásokat alakítunk ki számukra. Öröm és egyben megtisztelő számunkra, hogy továbbfejlesztjük kiemelt partnerünkkel, a Bosch-sal való együttműködésünket a Smart Shop Floor Ipar 4.0 Logisztikai Labor mai átadásával” – mondta Prof. Dr. Heidrich Balázs, a BGE rektora

„A Budapesti Gazdasági Egyetem, a Bosch hatvani autóipari gyára és az önkormányzat együttműködése példaértékű, egyaránt előnyös minhárom félnek, valamint a Hatvanban tanuló diákoknak is. A most átadott Ipar 4.0-s Labor hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatókat a legmodernebb technológiák segítségével képezzük és versenyképes tudást adjunk nekik” – mondta Arne Ziegenbein, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója.

A Smart Shop Floor Ipar 4.0 Logisztikai Laborról

A laborban Ipar 4.0-s technológiákkal – például mesterséges intelligenciával, digitális ikerrel, azaz a valós folyamatok virtuális, digitálisan nyomon követhető másával, és az okosgyártásnál használt technológiákkal – szemléltetik a gyártási és az anyagáramlási folyamatokat, kiemelten a nyomon követés, az adatgyűjtés és -kiértékelés, azaz az adatbányászat területén. Elsősorban olyan eszközöket telepítettek, amelyeket a Bosch hatvani gyárában is alkalmaznak, többek között RTLS-szenzorokat, PLC-programozásra alkalmas szimulációs készletet, RFID-olvasókat, illetve különböző szoftveres megoldásokat. Ezeknek a megismerése és használatának begyakorlása nagyban segíti a mesterséges intelligenciát használó algoritmusok elsajátítását, a hibakeresések és az öntanulás folyamatát.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!