A FinTech cégek jellemzően olyan startupok, amelyek a legújabb technológiákat vagy azokra alapozott újszerű digitális megközelítéseket alkalmaznak a pénzügyi szolgáltatások piacán. A HUNFINTECH25 kiadvány szerkesztői a hazai FinTech ökoszisztémát vizsgálva, előzetes szűrés után több mint 70 szereplőből választották ki a 34 legjobbnak vélt magyar FinTech startup-ot, melyeket aztán kilenc fős független szakmai zsűri pontozott, így szűkült le a lista a 25 legígéretesebb megoldásra. Az értékelés során azt vizsgálták, mennyire innovatív a projekt, az adott megoldásnak van-e vagy lesz-e a következő két- három évben létjogosultsága.
Átalakulás előtt a pénzügyi szektor
A teljesség igénye nélkül az összeállításban szerepel vagyonkezelési megoldás, pénzátutalás, költségkövető és ár összehasonlító alkalmazás. A kiadvány elsősorban a banki, pénzügyi vezetőknek, döntéshozóknak nyújt segítséget abban, hogy valódi, jól használható megoldásokkal, a mögöttük álló startupokkal ismerkedjenek meg, akár együttműködésen is gondolkodjanak.„A digitális örvény hatásairól szóló tanulmány szerint a következő évek során a hagyományos piaci szereplők mintegy 40 százaléka veszíthet jelentősen pozíciójából, vagy szorulhat ki teljesen a piacról. A pénzügyi szektor az öt leginkább érintett ágazat egyike. A pénzintézeti ügyfelek ma már az átláthatóság és megbízhatóság mellett a különböző eszközökön használható innovatív, felhasználóbarát és biztonságos banki alkalmazások elérhetőségét és folyamatos fejlesztését is elvárják” – tette hozzá Hajdú Péter, a Cisco közép-kelet európai regionális igazgatója.
A kiadványban olvasni lehet többek között a Good megoldásról, amely alternatív finanszírozási lehetőséget teremt egyéni vagy közösségi programok, projektek támogatására, a Seon-ról, ami a hitelkockázat-elemzést gyorsabban végzi, mint a jelenlegi megoldások, vagy a Transgate-ről, ami egy webes „piactéren” gyűjti össze webáruház-típusonként a bankkártyás fizetési megoldásokat, hogy a webáruház tulajdonosok egyszerűen és gyorsan megtalálhassák azokat. A 25 legjobb FinTech megoldás gyűjteménye elérhető online, a T-Systems Magyarország weboldalán is.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!