Megvan végre, mikor adja ki a Microsoft a Windows 11-et

Megvan végre, mikor adja ki a Microsoft a Windows 11-et
A Microsoft szerint legkésőbb 2022 közepéig minden jogosult felhasználó megkapja majd a Windows 11-et.

Amióta a Microsoft bejelentette, hogy Windows 11 néven új operációs rendszert ad ki, azóta folynak a találgatások, hogy vajon mikor érkezhet meg az újdonság. Még az elmúlt napokban is érkezett erről egy friss értesülés, amely szerint október 19. lehet a dátum. Most azonban kiderült, ez az információ téves - írja a hvg.hu.

A Microsoft kedden bejelentette: több hónapon át tartó tesztelés után október 5-én adja ki a Windows 11-et. A redmondi cég azt is közölte, a váltás az eredeti Windows 10-et használó felhasználók számára ingyenes lesz, illetve lesznek majd olyan számítógépek is, amelyeken előre telepítve érkezik a rendszer.

Bár a Windows 11-et október 5-én adja majd ki a redmondi cég, ez nem jelenti azt, hogy mindenki azonnal megkapja. A Microsoft a szokásoknak megfelelően csak fokozatosan teszi elérhetővé az újdonságot, így lehet, hogy heteket kell majd várni arra, hogy végre a számítógépünkre telepíthessük. Aaron Woodman, a Microsoft marketingvezetője szerint 2022 közepére minden jogosult számítógép megkapja majd a Windows 11-et.

A Microsoft szerint ahhoz, hogy a Windows 11 felmenjen a számítógépre, minimum egy kétmagos, 1 GHz-es processzorra, 4 GB RAM-ra és 64 GB tárhelyre van szükség. A cég azt is közölte, akinek nem kompatibilis a számítógépe, annak sem kell megijednie, a Windows 10-hez ugyanis 2025. október 14-ig biztosan készít a redmondi cég frissítéseket.

A Windows 11-el kapcsolatos minden fontos információt itt találhat meg.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: windows 11